Mint arról korábban mi is beszámoltunk, baloldali gazdasági szakemberektől kapott erős kritikát az ellenzék közös köztársaságielnök-jelöltje, Róna Péter. Simor András volt MNB-elnök például „erkölcstelen figurának” titulálta a közgazdász professzort, Király Júlia, az MNB volt alelnöke pedig „huncut pici gazembernek” nevezte. Király – annak ellenére, hogy ő az ellenzéki „árnyékkormány” gazdasági koordinátora – Róna jelölése miatt vissza is lépett a nyilvános szereplésektől a kampányban.
A professzor a Heteknek adott interjújában – amely a lap pénteki számában fog megjelenni – válaszolt, mint fogalmazott, számított arra, hogy támadások fogják érni, aminek az oka szerinte a korábbi devizahitelezési gyakorlattal kapcsolatos álláspontja. „Éppen azok az embernek kritizáltak engem, akiken számon kértem a devizahitelezést annak idején. A magyar szellemi, gazdasági, politikai elit egy nagyon súlyos vétket követett el. Ezen az állásponton nem kívánok változtatni” – fogalmazott. Hozzátette: „Ha figyelembe vesszük azt a szenvedést, esetekben tragédiákat, amit a devizahitelesek elszenvedtek és aminek számosan továbbra is ki vannak téve, ezek a sértegetések még bolhacsípésnek sem számítanak.”
Arra a felvetésre, hogy baloldalról érkezett a kritika, részben olyan személyektől, akik az ez ellenzéki összefogásban is szerepet vállalnak, a professzor azt mondta:
Nem tudom, milyen értelemben tekinthetők baloldalinak azok, akik »gazembernek«, »erkölcstelennek« neveznek azért, mert kiálltam azokért, akiket ők az út szélén hagyták”.
neveznek azért, mert kiálltam azokért, akiket ők az út szélén hagyták”.
Róna Péter szerint a devizahitelezés „egy teljesen ostoba és cinikus konstrukció, ami nem felel meg sem az akkori törvényeknek, sem pedig a római jog által érvényben lévő kölcsön fogalmának”.
Nyitókép: MTI / Magócsi Márton