Kiszorítja a Fidesz delegáltjait a XVIII. kerület baloldali vezetése a bizottságokból és önkormányzati cégekből

2021. július 08. 12:45

A DK-s Szaniszló Sándor vezette önkormányzat baloldali többségű képviselő-testülete napirendre sem vette a Fidesz-KDNP az aránytalan bizottsági képviselet felülvizsgálatát célzó javaslatát.

2021. július 08. 12:45
null
Pálfy Dániel Ábel

Napirendre sem vette a DK-s Szaniszló Sándor vezette  XVIII. kerület képviselő-testülete a helyi Fidesz-frakció előterjesztését, amelyben kezdeményezik, hogy pártjuk által delegált tagok is bekerülhessenek a testület bizottságaiba, valamint az önkormányzat cégeinek vezető testületeibe. 

A Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzat képviselő-testületében többséggel rendelkező DK-MSZP-Momentum-Jobbik-LMP koalíció képviselői csütörtöki ülésen azt is leszavazták, hogy napirendre vegyék a javaslatot. Ez azt jelenti, hogy a marad a jelenlegi állapot, amely a Fidesz-KDNP képviselői számára nagyon szinte lehetetlenné teszi a gazdálkodás ellenőrzését.

A kerületben ugyanis azt követően, hogy a 2019-es önkormányzati választáson az ellenzéki összefogás pártjai szereztek többséget,

a bizottságokat és az önkormányzati cégek felügyelőbizottságait és vezető testületeit a saját embereikkel töltötték fel.

Így a kerület több mint 3 milliárd forintból gazdálkodó vagyonkezelő cégébe sem kerülhetett be senki a Fidesz-KDNP delegáltjai közül. Nem ez az első botrányos döntés a kerületben, hiszen amint korábban megírtuk, egy hete a polgármester törvénytelenül akadályozta meg annak a képviselő-testületi ülésnek megtartását, amelyen egy a baloldali koalíciót is megosztó ingatlanbefektetésről szavaztak volna.

Igaz, ebben az ügyben azóta helyreállt a baloldali frakció törékeny egysége, ha a Fidesz javaslatát nem is, elfogadnak ugyanis egy kompromisszumos előterjesztést a kérdésben. Ebből, és a fentiekből is látszik, ha a Fidesznek kell betartani, akkor azért nagyrészt egyetértés van a baloldali képviselők között. 

Kiszorították a Fidesz delegáltjait

Egészen példátlan módon tehát a Fidesz-KDNP frakció delegáltjai közül mindössze egy-egy tagot választottak be az egyenként héttagú bizottságokba. Emellett megtörve a korábban általánosan elfogadott hagyományt, hogy az önkormányzat gazdálkodását felügyelő Pénzügyi Ellenőrzési Bizottságot a mindenkori ellenzék egyik képviselője vezeti, a Jobbik képviselőjét nevezték ki a testület élére.

Ez egyáltalán nem áll arányban a választási eredményekkel, hiszen a Fidesz-KDNP politikusaira a kerületben több tízezer ember szavazott, és a pártszövetség nyolc képviselőt adott a huszonkét tagú képviselő-testületbe. (Összehasonlításképpen: a DK négy, az MSZP három, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd egy-egy taggal rendelkezik, és a Momentumnak is volt három képviselője, igaz, egyikük azóta kilépett a pártból. Mellettük van még egy jelenleg független, volt LMP-s is a testületben)

Ilyen mértékű aránytalanság korábban a kerületben sem fordult elő, de más önkormányzatoknál sem tapasztalható.

Legalább ennyire megdöbbentő az is, hogy az önkormányzati tulajdonú cégek vezető testületeiben a jobboldal delegáltjai egyáltalán nem kaptak helyet, azaz itt az ellenzéki összefogás pártjai már a látszatra sem ügyelve teljesen kiszorították a Fidesz-KDNP által javasolt tagokat.

 Mindez különösen annak fényében érdekes, hogy a DK, az LMP, és de leginkább a Momentum politikusai rendszeresen kampánytémaként használják az átláthatóságot, mint értéket és hangsúlyozzák annak fontosságát.

Megkérdeztük a helyi vezetést

Az ügyben megkerestük Szaniszló Sándor polgármestert, de egyelőre nem kaptunk választ arra a kérdésre, hogy miért nem vették napirendre a Fidesz javaslatát. Megkérdeztük azt is, hogy lehetséges, hogy

a Fidesz-KDNP delegáltjai a képviselő-testületi bizottságokban aránytalanul kevesen, az önkormányzati cégeiben pedig egyáltalán nem kaptak helyet,

ezzel megnehezítve számukra a kerület gazdálkodásának ellenőrzését. Emellett arra is kíváncsiak voltunk, miért döntöttek úgy, hogy a hagyományt megtörve nem a mindenkori helyi ellenzék delegáltja vezeti a Pénzügyi Ellenőrzési Bizottságot, de ezekre a kérdésekre sem kaptunk választ. 

A 2019-es önkormányzati választást követően az MSZP-ből dezertáló, immár DK-s polgármesterről egyébként a hivatalban újabban azt pletykálják, hogy konfliktuskerülő személyisége miatt alpolgármesterei gyakorlatilag átvették tőle az irányítást, és csak azért nem váltják le, hogy legyen valaki, aki viseli a politikai felelősséget, elviszi a balhét egy-egy botrányért.

Épp ezért levélben megkérdeztük Somody Lászlót, a kerület egyik alpolgármesterét, aki a Momentum politikusa, de egyelőre ő sem reagált megkeresésünkre. Amennyiben választ kapunk kérdéseinkre, frissítjük cikkünket.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lll3
2021. július 08. 18:53
Ceterum censeo Muncipialis esse delendam. Ez 2022-re a teendő. Magyarország nem az a hely, ahol ez a porosz tipusú önkormányzat működhet. A hasonló 1870-es önkormányzati rendszer 6 évet működött, aztán visszatértünk a magyar rendszerre, ez meg '90 óta hatályban van. Szvsz ez csak a tulajdon átcsoportosításra (pénzlenyúlásra) jó és nem a helyi demokráciát és önkormányzást bizrosítja.
Tibesz26
2021. július 08. 17:33
mi meg akkor a balodlalt fogjuk támadni amiért lmbtq terroistákat támogat és kiszoritjuk a baloldalt egészen az északi sarkig dögölyön meg a baloldal a pokolban
files32
2021. július 08. 15:14
Na most nem kéne hőbörögni fidióták, mert a gazdátok is ezt csinálja, csak mondjuk nem ez lenne rá a válasz.
nyugalom
2021. július 08. 14:31
Ez is meleg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!