A fővárosi vezetésnek sikerült egy olyan helyen hűsítő szigetet létrehozni, ahol nem jár a HÉV

2021. június 22. 19:09

Budapesten két helyen is felállítottak hűsítő szigeteket, az egyik a Boráros tér. A bökkenő, hogy augusztus 31-ig nem közlekedik a HÉV.

2021. június 22. 19:09
null

Vízvételi és hősítőpontokat állított fel Budapest legforgalmasabb helyszínein a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a járatokon pedig fokozottan használják a klímaberendezéseket – számolt be több oldal is a napokban megjelent hírről.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

2021 nyarán a korábbiaknál 12-vel több, 34 ivókút fog a fővárosiak rendelkezésére állni. Emellett a BKK tíz ügyfélközpontjában is található vízvételi pont, amelyet a városban közlekedők szintén szabadon használhatnak. A közlekedési központ közleménye hozzátette: a BKK Futár applikációján többi között az ivókutak láthatóságát is be lehet állítani, hogy az utazók a lehető leghamarabb megtalálják a legközelebbi ivókutat.

Az is kiderült, a fővárosi önkormányzat a kerületi önkormányzatokkal együttműködve két hűsítőszigetet is létrehozott a Boráros téren és a Baross téren. Ezeken a helyszíneken napenergia által hajtott ventilátorok és növények segítik könnyebben elviselni a hőséget.

Igen ám, csak amint a Budapesti Városháza öndicsérő Facebook-posztja alatt a kommentelők felhívták a figyelmet: a Boráros téren már fél éve nem közlekedik a HÉV, így gyakorlatilag senki nem jár arra, hogy igénybe vegye a hűsítősziget nyújtotta előnyöket.

„A MÁV-HÉV Zrt. a H7-es (csepeli) HÉV vonalán található 70 éves Kvassay híd felújítását befejezte. A Kvassay híd ideiglenes végállomása és a HÉV-közlekedés autóbuszos pótlása a Boráros térig egy további, jelentős beruházás miatt a már megszokott formában várhatóan 2021. augusztus 31-éig tart”  olvasható a máv-hév.hu-n is.

Nyitókép: Mandiner

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
AKissLaci
2021. június 23. 12:53
Á! Tényleg, "hév" az sok van Pesten, HÉV kicsit kevesebb. Mit szólsz ehhez: HÉV-legelő?
zakar zoltán béla
2021. június 23. 09:52
a birkák már legeltek...
brekker
2021. június 22. 23:55
Ezt még elnézem, de birkákat akarok látni Budapesten! Ebből nem engedek.
VeJoLa
2021. június 22. 22:37
Ne legyünk már libsik, akiknek semmi se jó! Itt legalább nem zavarja a semmi a hűsölőket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!