Öt új villamosmegállót kap a főváros közlekedés a Galvani híd miatt

2021. március 11. 09:09

Rövidesen megkezdődhet az Új Duna-hídon átvezető négy kilométeres villamospálya, és az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra tervezése.

2021. március 11. 09:09
null

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kiírta a közbeszerzési eljárást az Új Duna-hídon átvezető villamosvonal tervezésére – írja a magyarepitok.hu. Az Új Duna-híd megépítéséről 2018 végén döntöttek. Az átkelő a budai Galvani utca és a pesti Illatos út vonalában épül meg közvetlen összeköttetést teremve Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között.

Az Új Duna-hídon kétszer két közúti sáv mellett kétvágányú villamospályát is terveznek, emellett mindkét oldalon széles kerékpárút és kényelmes, akadálymentes járda szolgálja majd a közlekedőket.

Az új, kétvágányú, négy kilométeres villamospálya a budai Fehérvári úttól az új Duna-hídon és Észak-Csepelen át, továbbá a ráckevei-Duna-ági új hídon keresztül a pesti Gubacsi útig tart majd. Öt, akadálymentes megálló lesz rajta. Az új vonalról mindkét déli hévre, azaz a H6-os ráckevei és a H7-es csepeli vonalra is át lehet majd szállni.

A tervezendő szakaszon öt akadálymentes megállót alakítanak ki:

  • Fehérvári út
  • Szerémi út
  • Budafoki út
  • Weiss Manfréd út H7
  • Soroksári út H6

Az, hogy a BKK járatai hogyan érintik majd a vonalat, csak később dől el.

Nyitókép: YouTube

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2021. március 11. 11:29
Gyurcsány csahosa kerékpár utat csinál belőle , biciklit villamossal versenyezteti :)
Sommer
2021. március 11. 10:01
A villamosmegállót sikerült múlt időbe tenni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!