Jön Budapest történelmének legnagyobb irodaberuházása

2021. március 31. 10:57

Dél-Budán az évtized végéig 13 épületben mintegy 250 ezer négyzetméternyi irodaterület készülhet el.

2021. március 31. 10:57

Hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt években a dél-budai irodapiac, de az előttünk álló időszakban is nagy változásokra számíthatunk – írja elemzésében a Portfolio. Hozzátették: gőzerővel folynak az építkezések a kerület több pontján, így a tervek szerint 2022 végére közel 180 ezer négyzetméternyi irodaterületet adhatnak át, sőt már az azt követő időszakra is vannak bejelentett fejlesztések. A részletekre térve ismertették, hogy ilyen például a BudaParton 2023 közepére megvalósuló DOWNTOWN, ami a MOL Campusszal együtt már a negyedik irodaház lesz az új városnegyedben.

Hogy mit jelent ez a piac egészéhez képest és melyek a legnagyobb fejlesztések, ennek jártak utána, bemutatva a főváros legnagyobb beruházását, ahol az évtized végéig 13 épületben mintegy 250 ezer négyzetméternyi irodaterület készülhet el.

Hangsúlyozták: idén várhatóan 130 ezer négyzetméterrel fog bővülni a budapesti piac, ami a Váci úti folyosó mellett legnagyobb részben Dél-Budán valósulhat meg.

Azt írják az elemzésben, hogy ami a közlekedési infrastruktúrát illeti, a fővárosnak Dél-Buda az a területe, amit a következő években a legtöbb fővárosi fejlesztés érinteni fog. Ilyen a fonódó villamosvonal Gellért tértől a BudaPart irányába történő meghosszabbítása, a Déli-Körvasút, vagy a Galvani híd. A közlekedés mellett fontos ugyanakkor a közelben lévő humánerőforrás jelenléte is. Az egyetemek közelsége már most számos technológiai cég számára biztosítja a magasan képzett friss munkaerőt, jegyzik meg.

A járvány hatásai

A cikk végén megjegyezék: ez ambiciózus terveket látva nem mehetünk el szó nélkül a járvány irodapiacra gyakorolt hatásai mellett sem. Tavaly óta szinte állandó kérdés, hogy milyen változásokat fog hozni a járvány az irodaterületek iránti jövőbeli keresletben. Sokan úgy vélik, hogy a home office gyakorlata részben a járvány után is velünk marad, így némileg csökkenhet az irodaterületek iránti igény. Abban azonban a szakértők többsége egyetért, hogy

az új, minőségi irodaterületek iránt továbbra is erős kereslet várható,

különösen azokban a kiemelt lokációkban, ahol az épületek mellett az infrastruktúra is erős vonzerővel szolgál, írják.

A Portfolio szerint noha a hibrid munkavégzés bizonyára a járvány után is elterjedtebb lesz, az üresedési ráták mostani szintje még nem jelent kockázatot és egyelőre a bérleti díjakban sem látható érdemi csökkenés. A BudaPart szakértői megerősítették, hogy a pandémia ellenére a BudaPart GATE irodaházukban többen is szerződést hosszabbítottak, ami a mostani helyzetben ugyancsak a piaci optimizmus bizonyítéka, írják.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2021. március 31. 13:45
Bármerre utazik az ember a fővárosban, a város mindenhol tele van üres irodaépületekkel. Ujlipócia ebben az élen. Volt. Most Buda következik. De kinek jó ez?
józan paraszti ész
2021. március 31. 11:59
"Az egyetemek közelsége már most számos technológiai cég számára biztosítja a magasan képzett friss munkaerőt, jegyzik meg." Az ugye megvan, hogy az egyetemre csak 5 évig járnak az egyetemisták utána hazamennek? Feltéve de nem megengedve, hogy igazuk van, akkor minden íróasztal mellé egy lakást is építsenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!