A Fővárosi Közterület-fenntartó egymás után küldi el a szabálytalanságokat szóvá tevő munkatársait

2021. március 03. 08:31

Meghallgatást kértek a cég felügyelőbizottságát elnöklő Mártha Imrétől vagy Tüttő Kata (MSZP) főpolgármester-helyettestől.

2021. március 03. 08:31
null

Rohamtempóban, a szokásos ügymenetet megkerülve rúghatta ki a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) több munkavállalóját, akik kellemetlenné váltak a vállalat számára azzal, hogy szóvá tettek a vezetésnél különböző szabálytalan, forráspazarló eljárásokat, számol be a Magyar Nemzet. A lap birtokába került dokumentumok szerint ugyanis több dolgozót is úgy küldtek el, hogy nem számoltatták el a náluk lévő céges eszközöket, felszereléseket.

Múlt novemberben, az első elbocsátási hullám idején még fontos volt a cég számára, hogy az elküldött kolléga vigye be – akár több tíz kilométerre található lakhelyéről – például az FKF-es munkapólóját. Február elején viszont már készségesen ismerték el több, sietve kirúgott dolgozó felmondólevelében, hogy nincs tartozásuk, sőt órákon belül meg is kapták a végkielégítésüket.

Ráadásul az utóbbi hetekben elküldött dolgozók közül többen azonosak azokkal, akik meghallgatást kértek a cég felügyelőbizottságát elnöklő Mártha Imrétől vagy Tüttő Kata (MSZP) főpolgármester-helyettestől.

(Fotó: Tüttő Kata főpolgármester-helyettes beszél, mellette Karácsony Gergely főpolgármester a koronavírussal kapcsolatos fővárosi intézkedésekről tartott sajtótájékoztatón a Főpolgármesteri Hivatal udvarán 2020. március 12-én. MTI/Mónus Márton)

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
villogókékfog
2021. március 03. 15:56
Esetleg egy feljelentést? Tényi úr győzi még?
Kristály
2021. március 03. 10:54
Hajrá Budapest megédemelnétek hogy ez a kancsó elvegye az egész jövedelmeteket mert nem hitéttek el hogy nem lesz jó vége ezek nem változnak.
Agricola
2021. március 03. 10:30
Tüttő Kata szebb karácsonynál!
Vakfolt
2021. március 03. 10:26
Ez azért van, mert a ner vérezteti a fővárost és a főváros meg kurvára vérzik, ugye libernyákok? Miért a büdös francba van az, hogy mindenütt, mindenkor a komcsik lopnak és szétbasszák az intézményeket?? Legalább valahol ne így lenne!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!