Így fog kinézni a magyar tengeri kikötő

2021. február 03. 17:29

A 300 méteres partszakaszt és a 32 hektáros leendő magyar rakodóterületet a tenger, a Strada Provinciale 14, és az SP 15/SS 15 utak határolják.

2021. február 03. 17:29
null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még 2019 nyarán jelentette be először, hogy hazánk kikötőt létesít Triesztben. Az akkor kezdődő üzletet az akkori olasz belügyminiszter bő másfél éve jelentette be, ami szerint Magyarország 131 millió eurós projekt keretében létesít tengeri kikötőt és kijáratot. 

Hét elején a Makronóm a HVG-re hivatkozva megírta, „a terület egyik részéért és a kikötői koncesszióért (amely az Aquila nevű leánycégben van) 15 millió eurót fizetett Magyarország, vagyis összesen 9 milliárd forintot. Egy másik területért pedig 10 millió eurót fizetett a kormány.”

„A terv bár jól hangzik, gazdasági szempontból nem világos, mi értelme van: az adriai kereskedelem a kormánytól függetlenül is virágzik, a magyar cégek pedig rettentő olcsón tudnak exportálni Ázsiába a jelenlegi piaci keretek között” – adott hangot kételyeinek korábban az Index. 

A hétvégén derült ki, hogy sikerült lezárni a szerződéseket, így az Adria Port 100 százalékos tulajdonába került a koncessziót birtokló Aquila nevű olasz cég – adta hírül szerdán szintén az Index, amely előzetes látványterveket is közzétett a készülő létesítményről. A 300 méteres partszakaszt és a 32 hektáros leendő magyar rakodóterületet a tengerpart, a Strada Provinciale 14, és az SP 15/SS 15 utak határolják.

Fotó: A trieszti magyar kikötő látványterve, forrás: Index

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tuapse
2021. február 06. 10:26
Ezen a terven még dolgozni kellene egy kicsit. A hajókból nem magától repül ki a rakomány, ahhoz daru is kell. A rajzon szereplő egyik hajóból se lehet rakodni, ráadásul még nagyon hely sincs a daruk telepítéséhez. A három úszópontonhoz kikötött hajóból látszik, hogy a marketinges még csak jacht kikötőt látott eddig :D
confitür
2021. február 05. 08:15
A történet egyértelműen pozitÍv előjelű.
tevevanegypupu
2021. február 04. 19:52
Ha Gyurcsányék győznének 2022-ben azonnal eladnák..kell a pénz karácsonyi bónuszra az izráelita Összehajlásnak.
MayorAnna
2021. február 04. 19:34
"...a Strada Provinciale 14, és az SP 15/SS 15 utak határolják." Biztos, hogy nem lesz aggódás a helykiválasztás miatt: SS 15... -jó, hogy nem SS88...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!