Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Lezárult a Vígszínház felügyelőbizottsági vizsgálata

2020. szeptember 02. 14:35

Az illetékes eredményről a főpolgármester-helyettest tájékoztatták, ő pedig az új igazgatót.

2020. szeptember 02. 14:35

Lezárult a Vígszínház Felügyelő Bizottságának vizsgálata, melynek során a bizottság összesen 71 írásban, illetve személyesen tett bejelentéssel foglalkozott, adott tájékoztatást a Főpolgármesteri Hivatal. A július 7-9. között tartott meghallgatások után a felügyelőbizottság közölte megállapításait a vizsgálatot elrendelő főpolgármester-helyettessel, aki tájékoztatta a színház új vezetőjét. Gy. Németh Erzsébet arra kérte a színház igazgatóját – aki egyben az ügyvezetői feladatokat is ellátja –, hogy saját hatáskörében intézkedjen a felügyelőbizottság megállapításait illetően, hozza meg azokat a döntéseket, amelyek biztosítják a színházban folyó szakmai munka nyugodt légkörét. A Főpolgármesteri Hivatalban folyamatban van egy, az intézményekre – így a színházakra is – vonatkozó Etikai Kódex kidolgozása, amely iránymutatást ad az ilyen esetek kezelésére – zárul a Főpolgármesteri Hivatal közleménye.

(MTI-OS)

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2020. szeptember 02. 16:20
Bunkó, buta bözsi! Bravó! Pesti uti otthon?
Berecskereki
2020. szeptember 02. 16:05
Mikor teszik és hol nyilvánossá a vizsgálati eredményt, megállapításokat. Valami nem lehet tiszta, ha sumákolnak. Minek az Etika Kódex, ha nem találtak problémát?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!