Új megoldást javasol a körúti kerékpársávok ügyében Fürjes Balázs

2020. augusztus 31. 12:20

Az államtitkár javaslata szerint a parkolósáv helyén alakítanák ki a bicikliutat.

2020. augusztus 31. 12:20
null

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára valószínűnek tartja, hogy vissza fogja vonni a főváros a sávlezárásokat, amelyek „ellehetetlenítik a budapesti közlekedést.” Az államtitkár hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy fogalmazott: csak az a kérdés, hogy ezt mikor teszik meg, iskolakezdés előtt vagy pár nappal később, amikor kiderül, hogy nem működik.

Fürjes Balázs emlékeztetett: a Karácsony Gergelynek írt levelében arra kérte a főpolgármestert, hogy még az iskolakezdés előtt szüntesse meg a sávlezárásokat. Az emberek a koronavírus-járvány miatt kerülik azokat a helyzeteket, amikor sok emberrel kell együtt lenniük, ezért aki teheti, autóval közlekedik majd önmaga és a családja védelméért – vélekedett az államtitkár, aki emiatt attól tart, hogy a sávlezárások óriási dugókat, baleseteket okoznak majd Budapest legforgalmasabb útvonalain.

Hangsúlyozta: ráadásul, ha a több mint 10 éves átlagéletkorú autókat dugók és sebességhatárok lassítják, nő a légszennyezés és fokozódik a klímavészhelyzet. Az államtitkár beszélt arról is, hogy Karácsony Gergely előzetes konzultáció nélkül vezette be a sávlezárásokat. Most, egy „rosszul összerakott, gyors” kérdőívvel nem lehet helyettesíteni az előzetes konzultációt a budapestiekkel – értékelt Fürjes Balázs.

Közben az államtitkár Twitter-oldalán megosztott írásában egy új, alternatív módot is javasolt a körúti biciklisávokkal kapcsolatban. Fürjes Balázs javaslata szerint a Nagykörúton a biciklisávok a parkolósáv helyén kerülhetnének kialakításra – természetesen a mozgáskorlátozott parkolók és a helyi boltok töltésének biztosítása mellett.

 

 

 

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moltib54
2020. szeptember 01. 17:47
Nekem erről a 60-as évek győri utcái jutnak eszembe. Főleg reggel és műszakváltáskor tömött sorokban mentek a Rábába dolgozni az emberek. Kocsijuk nem volt. Manapság sokan a WC-re is azzal mennének. Kényszer hozta a megoldást. Műszak végén mindenki megtalálta a kerékpárját. Manapság bizony céges lezárt kerékpártárolóból is ellopják. Karácsony G. biztos a dolgozó asztalához támasztja. Ja, nem. Akkor dolgozni és kellene. Embereket kell kitiltani a városból és nulla lesz az általuk okozott légszennyezés. Kerékpározás híveként állítom ez az őrület akkor került vakvágányra amikor megengedték, bevezették a forgalommal szembeni kerékpározást. Lehet olcsóbb kerékpárutat építeni mint autózásra alkalmasat, de nem a főváros kellene ezzel megbénítani. Parkolósáv megszüntetése nem megoldás. Hiába jelölnek ki az árúszállítóknak majd helyet, manapság sem megoldott. Nem cipelik majd 10 vagy 100 métert az árut. Vásárló nem tud megállni, nem megy oda többet. Üzlet bezár, tönkremegy. Kiszámolta valaki mibe kerül ez a kísérletezés? Nagyon erős lett a városi kerékpáros lobbi. Természetesen van helye a városi kerékpározásnak, de nem a gerincutakon.
urga
2020. szeptember 01. 09:09
"Szerény véleményem szerint ez halvaszületett ötlet, amíg nem épülnek méretes teremgarázsok a nagykörút környékén minden környékre..." Hová?
NTLLK
2020. augusztus 31. 19:59
Közeledik a tél! Úgy kellenek majd a biciglisávok, mint egy falat kenyér...
bunko_jobbos
2020. augusztus 31. 16:24
OK, de akkor minek menjünk oda kocsival? Már így sem nagyon lehetett megállni, most meg majd sehogy. Nem baj, nukjanak be a koszlott belvárosi, budapesti boltok, vendéglők. A faszomnak se fáj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!