Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Magyar Nemzet: Egy településen már támogatja a Jobbik a kilakoltatást

2020. február 24. 13:55

Nem lát ellentmondást a párt sajtosztálya abban, hogy amíg országosan kilakoltatási moratóriumot akar a Jobbik, addig Vácon támogatják azt.

2020. február 24. 13:55

A Magyar Nemzet hétfői cikkében azt írta: amíg a parlamentben Z. Kárpát Dániel Jobbik-alelnök még élesen bírálta Gulyás Gergely minisztert a kilakoltatások miatt, addig a Jobbik sajtó sajtóosztálya kiállt a váci kilakoltatások mellett.

Emlékeztetnek: az Országgyűlés február 17-i ülésén Z. Kárpát Dániel a következőképp támadta Gulyás Gergely minisztert: „Ön tudja a legjobban, évente háromezer családot lakoltatnak ki Magyarországon! Miről beszél ön?! Ön is nagyon jól tudja, hogy önök kvótát szabtak meg a magyar emberek kilakoltatásaira vonatkozóan. Hát az ön szavazatával is lakoltatják ki az embereket Magyarországon!”

Azonban a napilap szerint a jobbikos Fehér Zsolt, a párt váci elnökének, önkormányzati képviselőnek a szavai, aki a helyi sajtóban – többek között a VácOnline-on – kijelentette, hogy „a legvégső esetben jön a szerződésbontás és a kilakoltatás”. A kilakoltatásig menő szigort Matkovich Ilona (össz)ellenzéki polgármester még aznap megerősítette a közösségi médiában.

Azt is írja a napilap, hogy a balliberális és ellenzéki pártok az önkormányzati választási kampányban még szociális bérlakások építését, bővülő önkormányzati bérlakáskínálatot ígértek, azonban a választás után már Vácon szigorítottak a lakásbérlet szabályain és bejelentették az összes bérleti jogviszony felülvizsgálatát. A kialakult ellentmondás miatt az egyik váci portál, a VácOnline felkereste a Jobbik központi sajtóosztályát, akik kijelentették: teljesen egyetértenek Fehér Zsolt kilakoltatásra vonatkozó nyilatkozatával, szerintük is át kell vizsgálni Vácon az önkormányzati bérlakások szerződéseit.

A Magyar Nemzet megállapítja: amíg tehát a parlamentben és az országos sajtóban a Jobbik – élén Z. Kárpát Dániel alelnökkel – általános moratóriumot követel a kilakoltatásokkal szemben, addig helyi szinten a párt már egyáltalán nem következetes, hanem a kilakoltatásra okot adó helyzeteket iktatja jogszabályba.

(Mandiner)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
citizen12
2020. február 24. 17:27
"évente háromezer családot lakoltatnak ki Magyarországon" A devizahitel miatt kilakoltatatandóknak Gyurcsány és társai fizessék ki a hatalmas magánvagyonukból a kárukat, hiszen ők lökték bele anno a devizahitel csapdájába az áldozatokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!