Hihetetlen fotón, ahogy nemzeti színű lobogót festett a természet a zagyvarékasi gátra
A vörös pipacsok, a fehér margaréták és zöld fű egymás alatt valóban olyan hatást keltenek, mintha egy hatalmas zászlót látnánk.
Igazoltatták, majd hagyták őket szabadon távozni. Rongálás gyanújával indult eljárás.
Rendőrségi eljárás indult Lukácsi Katalin és két társa ellen – írja a Magyar Hang.
Csütörtök este Szolnokon a helyi Momentum akciójának részeként Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnökségi tagja, Szekeres Éva, a Momentum szolnoki alelnöke, illetve Pilák Imre független önkormányzati képviselő átragasztották a fideszes polgármester, a posztért újrainduló Szalay Ferenc néhány plakátját. Az eredeti feliratból így, miszerint „Nekünk Szolnok az első”, az lett, hogy „Nekünk a zsebünk az első”. A rendőrség igazoltatta őket. Lukácsi Katalin elmondása szerint nagyjából két órán keresztül kellett várakozniuk, a papírjaik ezalatt végig az egyenruhásoknál voltak. Végül szabadon távozhattak. Akkor úgy tűnt, ennyivel megúszták.
Lukácsi Katalin az alábbi képet posztolta az esetről a Facebookra:
Szombaton viszont a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szővivője arról tájékoztatott: rongálás vétségének gyanúja miatt eljárás indult ismeretlen tettes ellen, az ügyben szakértőt rendeltek ki, „a szakértői vélemény alapján kerül sor a további eljárási cselekmények végrehajtására”. A rendőrség azt is elárulta, hogy állampolgári bejelentés érkezett hozzájuk a plakátok rongálásáról, ezért mentek az egyik érintett helyszínre, a Boldog Sándor István körútra, ahol az igazoltatás is történt.
Kép: Lukácsi Katalin, Facebook
(Magyar Hang)