Kövér: Nemzeti kisebbségként meg kell tanulni a hátrányból előnyt faragni

2018. október 24. 20:02

A nemzeti kisebbségi sorssal jár, hogy meg kell tanulni a hátrányból előnyt faragni, és a veszélyt eséllyé változtatni – mondta az Országgyűlés elnöke a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége fennállásának 25. évfordulóján.

2018. október 24. 20:02

A nemzeti kisebbségi sorssal jár, hogy a megmaradás érdekében meg kell tanulni annak tudományát, hogy miként lehet a közösség számára szükségből erényt kovácsolni, a hátrányból előnyt faragni, és a veszélyt eséllyé változtatni – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) fennállásának 25. évfordulójára rendezett ünnepi rendezvényen Pélmonostoron.

Meg kell tanulni, hogy miként őrizheti meg egy közösség hűségét az anyanyelve, kultúrája és anyanemzete iránt, miközben lojális, értékteremtő részévé válik annak az államnak, amelynek kötelékébe a szülőföldjével együtt helyezte a sorsa” – mondta a magyar Országgyűlés elnöke.

Száz esztendővel ezelőtt a Kárpát-medencében három millió magyart arra ítélt a történelem, hogy alaposan elsajátítsa ezt a tudományt, a horvátországi magyarság képviseletében pedig a HMDK negyedszázada egyik éltanulója ennek a tudománynak – fogalmazott Kövér László.

(MTI)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. október 24. 22:22
MÁS: Ma hallottam (és) láttam a következőket itt és ott: Kósa-Kukorelly-Herényi-Pető P.-Závecz-TÓTH CSABA...mélytengeri!
alter_ego
2018. október 24. 20:12
Támogassuk őket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!