Újabb érmet szerzett Hosszú Katinka

2017. július 27. 21:58

Bronzérmet nyert Hosszú Katinka kétszáz méter pillangón a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon csütörtökön.

2017. július 27. 21:58

A Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon bronzérmet nyert Hosszú Katinka 200 méter pillangón csütörtökön. A háromszoros olimpiai bajnok 2:06.02 perces idővel csapott célba, míg a szám másik magyar versenyzője, Szilágyi Liliána 2:07.58 perccel a hetedik lett.

Hosszú a 7-es, Szilágyi pedig az 1-es pályáról vágott neki a finálénak, a „Ria, Ria...Hungária” ezúttal is szinte felrobbantotta az arénát. Hosszú keményen kezdett, féltávnál elsőként fordult, majd az utolsó 50-nek a harmadik helyről vágott neki. Hatalmas hajrába kezdett, s ugyan az első két helyre nem igazán volt esélye, de magabiztosan szerezte meg a bronzérmet az olimpiai bajnok spanyol Mireia Belmonte és a német Franziska Hentke mögött. Az Eb-ezüstérmes Szilágyi végig a 7-8. helyen úszott. 

Nem vagyok megelégedve az úszásommal, annak viszont nagyon örülök, hogy hazai közönség előtt egy világbajnoki döntőben vehettem részt. Jó úton vagyok, ez egy jó állomás volt. Azt hiszem, kicsit bátortalan voltam még ehhez, nem igen hittem még el, pedig el kéne már. A szívem még nem igazán engedi, hogy továbblépjek” – mondta Szilágyi Liliána.

Hosszú Katinka is értékelte teljesítményét: „Majdnem, hogy jobban örültem ennek a bronznak, mint a kétszáz vegyesen szerzett aranynak, mert arra mindenki számított és elvárta” – nyilatkozta a háromszoros olimpiai bajnok, aki 2009 és 2013 után szerzett vb-bronzot ebben a számban. Hozzátette, ilyen időt négy éve nem úszott, de kicsivel tovább tartott az új technika elsajátítása. Megjegyezte, ez egy nagy önbizalomlöket, a sok év munka, amit beletett a pillangóba, az ki fog jönni. Szeretne még tovább fejlődni ebben az úszásnemben.

Hosszú nem sokkal később már a 4x200 méteres gyorsváltó utolsó tagjaként állt rajtkőre, és elképesztő hátrányból csinált szoros küzdelmet, amelynek végén hatodik lett a magyar csapat. „A váltó mindig is olyan energiákat mozgatott meg, amelyről azt sem tudjuk, hogy van. Ráadásul ilyen fantasztikus környezetben vagyunk, három társam pedig ott áll mögöttem. Szerettünk volna dobogóra állni, reális cél volt, hátha Tokióra odaérünk. Remélem, benne leszek még akkor is a váltóban” – mondta.

A 28 éves bajai úszósztár a magyar csapat negyedik érmét szerezte a világbajnokságon: vasárnap a 4x100 méteres gyorsváltó lett harmadik, hétfőn Hosszú védte meg címét 200 méter vegyesen, szerdán pedig Cseh László végzett második helyen 200 méter pillangón.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2017. július 28. 11:34
Számomra minden magyar úszó eredménye fontos és büszke vagyok rájuk. Azokra is büszke vagyok akik még érmet se nyernek de eljutottak idáig. Azokra meg akik érmeket nyertek, nagyon nagyon büszke vagyok. Kivétel nélkűl. Vagy nem magyarok vagy a hitvány magyarok legalját képviselik akik Katinkát támadják és nem képesek örülni, hálásnak lenni sikereiért. Tudjátok kik vagytok.
reflex
2017. július 28. 09:12
Egyszerűen sok belőle ,sok a hülye hasonlataival a butyuta kérdéseivel a semmitmondó hasonlataival és példálózásaival. Nem veszi észre vagy nem akarják hogy amíg ők beszélnek a régmúltról addig a háttérben fut egy éremátadás ,nem veszik figyelembe hogy nem marad idő a versenyzők bemutatására mikor bevonulnak. A kacsingatása a Kitonálos kacsingatós öregemberre hajaz a sejtelmes mosolya meg egyenes hátborzongató . Ha eszembe jut hogy nemsokára ott lesz az NBI mérkőzések megmondójaként,tudójaként, sőt szekértőjeként hát kiver a víz, nem csodálom hogy Nyilasi annak idején elküldte a picsbe. http://www.kitonail.hu/miert-kitonail/video/Kitonail%2020sec%20v2_k_APPROVED.jpg
Mindjárt
2017. július 28. 08:29
Hányingert kapok a felcsúti cigány elcigányosodott aljas kutyáitól. Katinka egy csodás, nagyon tehetséges istenáldta magyar lány aki rengeteg discőséget hoz Magyarországnak.
reflex
2017. július 28. 08:27
Igaz hogy utálom Katinkát de óriási gratula és további sok sikereket kívánok neki és a kedves férjének . Azt viszont elintézhetné Tusup ha lehet ezek után még kérésem hogy Molnár Mátyást tüntesse el a képernyőről és még azt is hogy láthassunk éremátadást,külföldi himnuszt és legyen elég idő a versenyzők bemutatására ami előtt fellépnek a startkőre. Mert ezeknek a hiányában szerintem bunkóság így közvetíteni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!