Hogyan utazzuk be a világot egy minimálbérből?

2017. március 09. 11:20

Ugyan ki ne szeretné tudni, hogyan utazzuk be a világot havonta egy minimálbérnyi összegből? Erre kaphattunk választ Zárug Zita és Harkányi Árpád, a világutazó házaspár előadásából, akik 4 év alatt 46 országot bejárva 40 ezer kilométert tettek meg kerékpáron, mindössze 3353 forint napi költéssel fejenként.

2017. március 09. 11:20
Marcinkova Eva

Már napokkal ezelőtt elkelt minden jegy Zárug Zita és Harkányi Árpád hétfői beszámolójára a Párbeszédek Házában Budapesten: arról mesélnek nekünk, hogyan tudták havi egy minimálbérből bejárni a világot. A páros négy éves világutazását a honlapjukon is nyomon követhettük, most pedig előadások formájában hallhatunk különleges útjukról.

A fiatal házasok általában egy romantikus tengerparti nyaralásról álmodoznak. Nem úgy Zita és Árpi: „A nászút egyszeri és megismételhetetlen, ezért csavarjunk rajta egyet” – ezzel az elhatározással kezdődött az életükben egy nem kevesebb, mint négy évig tartó kaland tele izgalmakkal és csodákkal.

Két dolog van, ami az átlagembert visszatartja az utazástól: az idő és a pénz.  A kényelmességünket feladva költségeinket is csökkenthetjük: „Minél távolabb vagyunk a komfortzónánktól, annál kevesebb pénzre van szükségünk” – állítja a pár, aki még a kukabúvárkodástól sem riadt vissza útja során.

Az első és elengedhetetlen lépés a  hit és az „erre képes vagyok” – hozzáállás.  Zita szerint „a legnehezebb megtenni az első lépést, de az első lépés után már jön a lendület”.

Hogyan spórolhatunk?

Árpi szakmáját tekintve informatikus. „Titkos perverziója” a táblázatkészítés. Egy ezerötszáz soros Excel-táblázat született a költségeik részleteiről:  a legtöbbet ételre, közlekedésre és szállásra adták ki. Jó néhány pénztárcakímélő módszert bevetettek. Mindig ott ettek, ahol a helyiek is: így lett Árpi egyik  kedvence például a  négyszáz forintos mexikói torta cubana. Természetesen gyakran főztek magukra: isteni érzés lehet a harmincnyolc forintos krumplis tésztát eszegetni egy ausztrál park idilljében. Sokaknak már túl extrém lehet a szupermarketek kiselejtezett termékei között kukázni, de ők ezt a határt is átlépték. „A kukabúvárkodás, olyan mint az utazás:  sosem tudod pontosan mi fog történni” – állítja Zita.

A stoppolás is egy jó spórolási lehetőség, ha nyitottak vagyunk. Két kerékpár társaságában kicsi azért nehezebb, még a „we have a chocolate” – felirat a táblájukon sem minden esetben rövidített a várakozási időn. Sok múlik a szerencsén is: az ember várhat 24 órát és még mindig nem veszi fel senki, de van hogy 5 perc eltelte után robogunk a célállomás felé. A kalandos párosnak mindkét verzióhoz volt szerencséje. Hatalmas élményekről számoltak be: volt olyan, hogy ugyanazon sofőr autójában először kifogyott a benzin, majd lemerült az akkumulátor, végül „már csak a kipufogó szakadt le”. De a közösen megélt pechsorozat gyakran barátságot szül: a  fickó vendégül végül látta őket jacuzzival felszerelt házában, sőt még munkát is ajánlott nekik. „Vannak a világban olyan helyek, ahol még van bizalom az emberek között. Ez volt a legjobb. Meg a jacuzzi” – mesélte nevetve Árpi.

Az étkezés és közlekedés után a szállásra költötték a legtöbbet. Nyitottság és rugalmasság nélkül itt is vaskosabb pénztárcára van szüksége az utazónak. A fizetett szállások között is egy kis szemfülességgel olcsó ajánlatokra bukkanhatunk: 505 forintért egy éjszakára már kapunk egy kunyhót Indiában. A páros az egyre népszerűbb couchsrufinget is ajánlja, ahol az „ingyenes szállás csak kellemes mellékhatás”, hiszen a vendéglátónk egyben az idegenvezetőnk is lesz, amit illik valami különlegességgel meghálálni.

Azért ennél extrémebb körülmények között is laktak a négy év alatt: aludtak zarándokszállásokon Indiában, sátoroztak egy buddhista kolostorban, illetve egy latin-amerikai kisváros tűzoltóságán is.

Praktikák

Egy hosszú utazásra értelemszerűen nem visz magával az ember sok cuccot: néhány ruhadarab, „bölcs telefon”, egy-két praktikus felszerelés, illetve alapvető gyógyszerek. Zita és Árpi szerint a leghasznosabb eszköz amire szükséged lehet, a helyi nyelv ismerete. Ki ne tanulna meg alapfokon indonézül másfél óra alatt a határőröktől? Ha ehhez nincs is bátorságunk, a legfontosabb szavak kiszótározása hihetetlenül jól jöhet az út során – állítják Zitáék.

Közismert, hogy a világ sok táján még bevett szokás az alkudozás. A házaspár kifinomult technikával térhetett haza: elsősorban tájékozódni kell az árról valakinél, aki nem érdekelt az üzletben. Például megkérdezni a zöldségest, mennyit fizet egy hajvágásért. Bevált módszer az elsétálás is, egy eset kivételével:  „rendőrnél soha ne használjuk ezt a taktikát”, inkább tudakozódjunk előre, „mi a rendőr ára” a vidéken.

Az útjukat havi egy minimálbérből sikerült finanszírozni. Hogy pontosan miként, nem rejtették véka alá: indulás előtt szponzorokat kerestek, Árpi cikkeket publikált, fotóikból több naptár is készült, míg ők úton voltak és nem riadtak vissza attól sem, hogy helyben elvállaljanak egy-két munkát.

A páros azt mondja, manapság rengeteg lehetőség van bárhol, bármikor dolgozni: böngészhetünk az online szabadúszó munkák között, de akár zenélhetünk az utcán, vagy hajtogathatunk lufifigurákat is.

Peruban lefelé egy hegyről

Kambodzsai közjáték

Banglades sűrűjében

 

„Érdemes néha megállni, magatokba szívni az életet”

A négy év alatt sok különböző kultúrájú emberrel megismerkedtek. Pénz ide vagy oda, ezek az élmények megfizethetetlenek. „Csodálatos volt találkozni a helyiekkel: ajándékokat adtak, vendégül láttak a kevésből is amijük van a nyomornegyedekben.” – meséli Zita meghatottan.

Az utazás szeretete nem múlik el soha. Zita és Árpi tovább folytatják útjukat: most éppen a kéktúrázók csoportját népesítik.  Abban bíznak a sok tipp és praktika, amit most átadnak a nagyközönségnek, nem csak segíti majd a jövő utazóit, de inspirálja is őket, hogy neki merjenek vágni.

A rengeteg élmény, amit átéltek egy előadásban szinte összefoglalhatatlan, mégis gazdagabban jött ki a hallgató. A legfontosabb tanács a házaspártól: „mindig élvezd az utazást”, az összes többi szabály „megszeghető”.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2017. március 09. 20:04
Hát nem tudom... A menyecském állandóan utazna, volna is miből, de ha lehet kihagyom. Évi egy nyaralásban egyeztünk meg, de alig várom, hogy induljunk haza. Az a nyolc-tíz nap nekem a kínok kínja. Azért csinál magának az ember otthont, hogy jól érezze magát benne. Akkor meg minek utazni?
abraxas
2017. március 09. 12:50
Na ugye, hogy meg lehet élni a minimálbérből! Sőt, még egzotikus utakra is telik belőle!
bunko_jobbos
2017. március 09. 11:44
A mai világ marketinges csúcsteljesítménye, hogy sikerült bemagyarázni az embereknek, hogy milyen jó dolog az utazás. A turista mindent minimum dupla áron vesz meg, mint egy helyi lakos, mivel nincs helyismerete, nyelvismerete stb. Ez a legjobb biznisz a világon. Természetesen én is szeretném, hogy a hazámnak sok bevétele legyen ebből, ezért szurkolok neki, hogy minél több hülye turista jöjjön hozzánk, de én inkább lemondok erről a megfejési módozatról. Inkább elmegyek kirándulni a Bükkbe, Mátrába, leugrom a Balcsihoz egy-egy napra, elhívom a barátaimat hétvégére hozzánk.
di maggio
2017. március 09. 11:39
Amikor ilyen idős voltam,a kaland az volt,ha lejutottunk Fonyódra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!