Hungarista vezető lőtt le egy rendőrt Bőnyben

2016. október 26. 15:48

A rendőrség megerősítette, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben lövöldözés volt, meghalt egy negyvenhat éves rendőr és a hetvenhat éves elkövető is megsebesült. A rendőrtisztet posztumusz alezredessé léptették elő és hősi halottá nyilvánították. Az elkövető a hungarista Győrkös István lehetett, aki a községben korábban fegyveres kiképzéseket is tartó szélsőséges Magyar Nemzeti Arcvonal alapítója.

2016. október 26. 15:48

Délelőtt sajtóértesülések alapján megírtuk, hogy lövöldözés volt szerda reggel a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben. A rendőrség 14 órakor tartott sajtótájékoztatót az ügyben. Megerősítették, hogy a lövöldözés során egy negyvenhat éves rendőr meghalt és az elkövető is megsebesült.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője elmondta, hogy hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt rendeltek el nyomozást, és a megalapozott gyanút még ma közlik az idős férfival.

Egy 76 éves férfi lövöldözött – pontosította a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója a sajtóban megjelent információkat győri sajtótájékoztatóján. Hajdu János elmondta: nyolc óra után néhány perccel érkezett a TEK központi ügyeletére bejelentés sérült rendőrökről és tűzharcról, a győri egység fél kilenc után nem sokkal érkezett a bőnyi címre. A rendőrökre támadó férfit egy lövés érte a testén. A TEK sürgősségi orvosai stabilizálták az állapotát, majd átadták a mentőknek, közölte.

Hungarista félkatonai szervezet alapítója lövöldözhetett

A Kisalföld értesülései szerint a szélsőséges, hungarista Magyar Nemzeti Arcvonal vezetője lehetett az elkövető. A német neonácikhoz köthető szervezet bőny-szőlőhegyi táborában korábban fegyveres kiképzéseket is tartottak.

A hetvenhat éves Győrkös Istvánra, az MNA alapítójára illik a TEK leírása. Győrkös a '80-as években vette át a hungarista mozgalom vezetését. Györkősék 1994-ben alapították meg a Magyar Hungarista Mozgalom pártot, amit feloszlattak, majd ugyanabban az évben Magyar Népjóléti Szövetség néven újraalapítottak. A Központi Nyomozó Főügyészség kérdésünkre válaszolva nem erősítette meg, hogy az MNA után nyomoztak.

Habár a Kisalföld szerint a szervezet mostanra kettészakadt és csupán kevés tagjuk van, az MNA még idén nyáron is tartott katonai kiképzést.

Hősi halottá nyilvánították és posztumusz előléptették a meghalt rendőrt

Alezredessé léptették elő és hősi halottá nyilvánították a bőnyi lövöldözésben szerda reggel megölt rendőrt, jelentette be az országos rendőrfőkapitány Győrben.

Papp Károly azt mondta, a 46 éves férfi huszonöt éve szolgált a rendőrség kötelékében, és kiváló embert, kitűnő kollégát ismertek meg benne. Az országos rendőrfőkapitány Pintér Sándor belügyminiszter és a rendőrség nevében részvétet nyilvánított a családtagoknak. 

Összesen 673 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RPéter10
2016. november 02. 21:11
Ajánlom meghallgatni mindenkinek, aki az elhunyt rendőrt gyalázta: tv2.hu/musoraink/mokka/223172_a-bonyi-gyilkos-allitja-nem-szandekosan-lott.html
Sulammit
2016. október 27. 14:57
Ez a györkös egy szándékos és közönséges gyilkos! Részvétem a rendőr családjának.
XSXS
2016. október 27. 14:11
Pont egy napja gondolkodom azon,vajon ki lőtt először?Akár véletlenül is.
még fokozza
2016. október 27. 13:48
"A Teréz körúti robbantás után az volt a rendőrök egyik elmélete, hogy szélsőjobboldali, félkatonai csoport követhette el a bombatámadást" Drazsé után szabadon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!