Síugrás: magyar versenyző is lesz a női világkupa-mezőnyben

2016. szeptember 30. 11:57

Vörös Virág személyében a síugrás történetében először magyar tagja is lesz a 2016/2017-es szezon női világkupa-mezőnyének.

2016. szeptember 30. 11:57

Első magyarként Vörös Virág is indulhat a női síugrók világkupa-sorozatának 2016/2017-es szezonjában, igaz, a Kőszegi SE 17 éves versenyzője nem minden viadalon lesz majd ott. Molnár László, Vörös Virág edzője azt mondta, négy vk-versenyen tervezik az indulást, illetve ott lesznek a 2017-es finnországi világbajnokságon is.

A Magyar Sí Szövetség tájékoztatása szerint a magyar síugró júniusban Besztercebányán, júliusban pedig Berchtesgadenben nyert versenyt, az augusztusban, a nemzetközi szövetség (FIS) égisze alatt rendezett Alpen Kupa elnevezésű, háromállomásos, hat versenyből álló németországi sorozatban pedig négyszer győzött egy-egy ötödik és nyolcadik hely mellett, így összetettben is az élen zárt. Ezután a németországi Oberwiesenthalban rendezett kontinentális kupán a pontszerző, 29. helyen végzett 78 méteres ugrásával, s ezzel kiharcolta a jogot arra, hogy ingyenesen részt vegyen a világ-, és a kontinentális kupa összes versenyén az idei szezonban.

A vk-sorozatnak azért van nagy jelentősége, mert az ottani mezőnyből 35-en szerezhetnek kvótát a 2018-as pjongcsangi téli olimpiára.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2016. szeptember 30. 12:34
Sven Hannawaldot tartom minden idők legjobb síugrójának. Akikben még van potenciál azok az osztrák ugrók és természenesen Simon Amman svájci ugró. A téli sportok közül talán a leglátványosabb a sírepülő VB. Annak csúcsa Planica és Vikersund. Remélem az idén a 251.5 méteres viágcsúcs megdől. Várom a négysáncversenyt. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!