Döntött a kormány: megújul a Múzeumkert

2016. július 22. 13:04

A Nemzeti Múzeum kapja a Magyar Rádió egykori nyolcadik kerületi épületeit a kormány döntése nyomán, két épületet pedig lebontanak. Egyben a Nemzeti Múzeum kertjének történelmi rekonstrukciójáról is határoztak. Szeptember végén lesz végleges döntés a Múzeumkertről és az Új Nemzeti Múzeum koncepciójáról.

2016. július 22. 13:04

A Magyar Rádió fővárosi, Bródy Sándor utcai és Pollack Mihály téri épületeinek sorsáról, múzeumi hasznosításuk előkészületeiről és a Nemzeti Múzeum kertjének felújításáról határozott a kormány – derült ki a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből.

A határozat értelmében a kormány szeretné fejleszteni és kulturális célra hasznosítani a Magyar Nemzeti Múzeum környezetét képező épületeket, tereket. A Magyar Rádió volt épületegyütteséből három, a Pollack Mihály téri Károlyi-palota és az Esterházy-palota – amelyben a rádió Márványterme is található –, valamint a Bródy Sándor u. 5-7. szám alatt található úgynevezett Stúdiópalota hasznosításával szeptember 30-ig el kell készíteni az Új Nemzeti Múzeum koncepcióját. A Pollack Mihály téren található két másik épületet – a rádió irodaépületét és az üzemépületét – a tervek szerint lebontják.

A Nemzeti Múzeum kertjének történelmi rekonstrukciójáról is határoztak: az ötletpályázat eredménye és a bővítés lehetősége szeptember végén kerülhet a kormány elé, a kert rekonstrukciójának határideje 2017. december vége.

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jason Bourne
2016. július 23. 11:21
Hűha. Akkor oda is mehetnek tüntizni az ellenállók. Ha a fele odamegy a Ligetből, akkor itt is, ott is nyolc-nyolc tüntető lesz kb.
kurbitalis
2016. július 22. 23:49
" A Pollack Mihály téren található két másik épületet – a rádió irodaépületét és az üzemépületét – a tervek szerint lebontják." Hála Istennek! Remélem, az az "üzemépület", az, amelyik közvetlenül az egyetem mellett álló, üvegkóceráj. Tudomásom szerint ott volt a Nemzeti Lovarda. Gyönyörű lesz a Palota-negyed, s a Széchényi Könyvtár méltó helyre fog kerülni, vissza az egyetemi negyedbe! Üdvözlöm a tervet! Következetesen, minőségi változások! Felemelő érzés! Köszönet érte! :-D
békalepcse
2016. július 22. 21:05
A régi szép emlékek... A múzeumkert Bródi Sándor utcai oldalán vasárnaponként programok voltak és sokszor léptünk ott fel.
komondor
2016. július 22. 15:58
Pályázat nélkül! Garancsi? Mészáros? Fasza!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!