Kivezették a Városligetben demonstrálókat a rendőrök

2016. június 28. 18:02

Harminc tüntetőt vezettek ki a Városligetben egy demonstráció helyszínéről, egy embert pedig előállítottak – közölte a rendőrség. Korábban hetven ember demonstrált a Közlekedési múzeum bontási területén, ahol áttörték a kordont.

2016. június 28. 18:02

Több mint harminc tüntetőt vezettek ki a Városligetben egy demonstráció helyszínéről, egy embert előállítottak – közölte a rendőrség kedden. A Városliget Zrt. az esetről azt írta, hogy tiltakozók egy csoportja megtámadta a bontási területet.

A BRFK arról kapott bejelentést kedd délelőtt, hogy tüntetés kezdődött Budapest XIV. kerületében, a Hermina úton, a jelenlévők elállják az utat és le akarják bontani a kordont – olvasható a rendőrségi közleményben.

Azt írták: a helyszínen a rendőrök megállapították, hogy mintegy hetven ember áttörte az építkezési kordont és bement az építési területre, ahol demonstrációt kezdett. 

Garázda csoport

Mivel a demonstráció elvesztette „az alaptörvényben rögzített békés gyülekezési jellegét”, a rendőrség felszólította a jelenlévőket arra, hogy fejezzék be a rendezvényt és a hagyják el a helyszínt. A demonstrálók nem tettek eleget a felszólításnak, ezért a rendőrök harminchárom embert kivezettek a területről, egyet előállítottak, egyvalakivel szemben pedig „biztonsági intézkedést hajtottak végre”.

Több internetes oldalon megjelent, hogy tüntetők láncolták magukat a Városligetben a Közlekedési Múzeum épületéhez kedden. A Városliget Zrt. keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: tiltakozók „szűk, garázda csoportja” a bontási területet „megtámadta”, megrongálta a kordont és illegálisan felmászott a Közlekedési Múzeum bontásra váró épületének tetejére, ablakrácsaira.

Elkerülhetetlen a bontás

Úgy fogalmaztak: a múzeum régi, elavult épületének bontása elkerülhetetlen az új, kisebb területet elfoglaló, a föld alatt bővülő múzeum megépítéséhez és az aszfaltozott parkoló megszüntetésével a zöldfelületek növeléséhez. Azért, hogy ezeket a munkákat el lehessen végezni, a zrt. alvállalkozója „jogszerűen, és az ilyenkor elvárható gondossággal” zárta körbe a területet.

A tiltakozók akciójukkal egy nemzeti közgyűjtemény műtárgyait veszélyeztették – áll a közleményben. Hozzátették: el kell és el is fogják kerülni, hogy bárki megsérüljön a bontási munkák közben, „kizárólag ezt szolgálja” a kordonozás, és ennek fenntartásában segítenek a bontó cég által megbízott biztonsági őrök, valamint a „rendbontás miatt” intézkedő rendőrök is.

Politikai motiváció

A Városliget Zrt. álláspontja szerint nincs negatív környezetvédelmi vonatkozása annak, hogy lebontják a Közlekedési Múzeum régi épületét, a tiltakozás „egyértelműen és kizárólag politikai motivációjú”.

Közölték: a rendőrség jogszerű fellépéssel helyreállította a rendet, folytatódhatnak a munkák. A Városliget Zrt. továbbra is elkötelezett Budapesten a közpark megújítása és a zöldfelületek bővítése mellett, ezért folytatják a múzeum elavult épületének kiürítését és bontását – tették hozzá.

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2016. június 28. 22:36
Emígyen rítt valami biológiatanár (nem szó szerint): tudtuk, hogy 3000 négyzetméter, de azt nem, hogy alatta még három szint. Egymillióan a vakondok akadálytalan közlekedéséért.
kitiltott
2016. június 28. 22:32
http://valasz.hu/kultura/megmutatjuk-rajzon-ezert-no-a-zoldterulet-a-kozlekedesi-muzeumnal-119292 A Ligetvédők pont egy olyan fejlesztés miatt kezdtek háborút, ahol tényleg nőne a zöldterület. Lábjegyzet ez csak a Ligetvédők és a Városliget Zrt. tegnapi és mai csatájához a Közlekedési Múzeumnál, hiszen az aktivisták számára ez a konfliktus a Liget Budapest egészének elutasításáról szól, de azért mégiscsak rámutat a helyzet abszurditására. A Ligetvédők végül egy olyan beruházás miatt kerültek lökdösődésig, verekedésig - vagy akár vállzúzódásig - fajuló konfliktusba a Városliget Zrt-vel, amelynek eredményeként a Liget zöldterülete egyértelműen növekedne. Hónapok óta benne volt a levegőben, hogy összecsapjanak valahol az állami céggel, és tulajdonképpen véletlen, hogy a projekt megvalósításában éppen a Közlekedési Múzeum jelenlegi épületének bontása van soron, ezért ezt akadályozzák.
kitiltott
2016. június 28. 22:24
http://propeller.hu/itthon/3227610-hazudott-valltorott-ligetvedo-aktivista?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral Mint korábban mi is megírtuk, egy a Városligetnél vasárnap előállított aktivista, S. Eszter azt allította, a vele szemben alkalmazott kényszerintézkedés során megsérült a válla, abból 6-8 milliméteres csontdarab letört. A BRFK tegnap cáfolta a hírt, és a rendőrség honlapján közzétették az iratot, amelyikben a "megsérült" nő maga is elismerte, hogy nem sérült meg. S. kedden azonban továbbra is állította, hogy a vállából letört egy 6-8 milliméteres fragmentum, amiről ambuláns lapja van. A 444 többször is kérte a nőt, hogy mutassa meg a lapot, erre végül csak délután négykor került rá sor. Az újabb irat is a rendőrség állításait támasztja alá, ebban az áll, hogy S.-nek saját elmondása szerint a biztonsági őr csavarta ki a karját, és a vizsgálatok során a váll rándulását, valamint a jobb kéz középső ujjának rándulását és zúzódását állapították csak meg, vállcsonttörést nem. Az elvégzett rtg-felvételen a glenoid felrő-elülső pereme mellett apró, kb 6-8 mm-es lekerekített csontfragmentum látható, feltehetően korábbi sérülés maradványaként. Egyéb friss törés, csontsérülésre utaló jel nem látható. - szól a baleseti központ kezelőlapja.
Békanász a hasadon
2016. június 28. 21:25
GRas Jamaikából egyenesen a táborba költözött Ligetvédők Ligetvédők https://www.youtube.com/watch?v=ZDglaYIh9og 2015. szept. 3. Menekültügy percről percre GRas épp a Keleti pályaudvarnál zenél, és jelenlétével támogatja a menekülteket, az éjszakát is közöttük töltötte. Emlékeznek a plakátjavítóra? Komáromy Gergely alias Gregory G Ras a legutóbbi beszélgetésünk óta kikerült a hatóságok látóköréből, és a Keleti pályaudvaron tölti a napjait. Gitározik, közös imát szervez. És nagyszabású demonstrációt. http://24.hu/kozelet/2015/09/11/ott-aludtam-veluk-a-foldon/ Jól mehet a Komáromy családnak, ha ez a srác csak úgy röpköd Jamaika és Magyaroszág között, sosem dolgozik, mindig ott tud aludni mindenhol és még plakátfirkálásra is van pénze. Kicsit bizarr, hogy bár a raszták galamblelkű emberek, őt többnyire terepszinű gyakörlóban látjuk demonstrálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!