Sose volt még ilyen a turizmus, mint idén

2015. december 28. 06:55

A világátlag több mint négyszeresével, 17,5 százalékkal nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma 2015 első felében. A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója rekordot vár a jövő évtől.

2015. december 28. 06:55

Magyarország minden eddiginél népszerűbb turisztikai célponttá vált, a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, azon belül a belföldi és a külföldi vendégforgalom egyaránt stabil növekedést mutat, hangsúlyozta Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek adott interjújában.

Új rekord jöhet jövőre

Faragó Péter kiemelte: Magyarországon a világátlag több mint négyszeresével, 17,5 százalékkal nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma 2015 első felében a Turisztikai Világszervezet legutóbbi jelentése szerint. Hasonló mértékű növekedést egyetlen közép-európai országban sem regisztráltak. Hozzátette, a szállásdíjbevételek növekedési üteme meghaladja a vendégforgalom bővülési ütemét.

A turizmus egyértelműen a nemzetgazdaság egyik húzóágazata, a turizmus növekedése már ötödik éve töretlen, 2010 és 2014 között az Európából, Ázsiából és az Amerikából érkező vendégforgalom tekintetében jelentős, kétszámjegyű bővülés volt Magyarországon. Ebben az időszakban 29 százalékkal nőtt az Európából érkező vendégek száma, ezen belül a szlovák vendégeké 80 százalékkal, Lengyelországból és az Egyesült Királyságból is mintegy másfélszer többen érkeztek. Az amerikai kontinensről 56 százalékkal, Ázsiából pedig 60 százalékkal több vendég látogatott ide. Hangsúlyozta: az eddigi eredmények alapján jó esély van arra, hogy idén is új rekordot dönt az ágazat.

A gasztroélmények éve

Az év első tíz hónapjának adatai alapján a vendégszám ismét 8 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 6 százalékkal haladta meg a tavalyit. Budapest is kiemelkedő forgalmat élvezett idén, a külföldi vendégek 8,8 százalékkal több, összesen közel 6,7 millió vendégéjszakát töltöttek el a szálláshelyeken januártól októberig, és az év utolsó hónapjaiban is csúcsforgalomra lehet számítani a fővárosban.

Kitért arra is, hogy a társaság 2016-os tervében, a hároméves marketingstratégia által kijelölt irányokat követve, konkretizálták a feladatokat, akciókat. A turisztikai- és agrármarketing egymást erősítő jellege legkézzelfoghatóbban a gasztronómia területén jelenik meg, ezért 2016 a Gasztroélmények éve lesz az MT Zrt. koordinálásával, mondta.

A torkos csütörtökkel induló tematikus év 4-5 nagyszabású, országos, vagy azon is túlnyúló gasztronómiai eseményt ölel fel, amelyeket regionális és külképviseleti szervezésű vagy támogatású, illetve agrármarketinghez kapcsolódó események sora kísér egész évben. Minden hónapban más ételek, ételcsoportok kerülnek majd terítékre a gasztroélmények bemutatása során, fejtette ki. Közölte: az új külképviseleti koncepció a regionalitásra épül, a meglévő külképviseletek tevékenységét kiterjesztik a hasonló kulturális jegyekkel, attitűdökkel rendelkező régión belül.

A jövő utazóira koncentrálunk

Az eddigieknél jóval erősebb tevékenységet fognak kifejteni például Kanadában az amerikai egyesült államokbeli, Portugáliában pedig a spanyol külképviselettel. Úgy vélte, Magyarország számára versenyelőnyt jelent, ha megfelelő szinten képviselteti magát azokban a turisztikai küldőországokban is, amelyekre más desztinációk sokszor kisebb figyelmet fordítanak. Jelezte: az elmúlt időszakban sokat fiatalodott a nemzeti marketing, mind a turisztikai, mind az agrármarketing területen.

A fiatal célcsoport kiemelt, hiszen ők részben a jelen, részben a jövő utazói, akik később családosként is visszatérhetnek oda, ahol jól érzik magukat. Minden eddiginél nagyobb figyelmet szentelnek az online eszközöknek, alkalmazkodva a legújabb utazási trendekhez, ezzel napról napra erősebb az online jelenlét, tette hozzá.

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VakzKommondor
2015. december 29. 11:10
A fineszt ismerve az adatokhoz a migránsokat is hozzaadtak, h a focista győzelmi jelentést olvashasson
yes_we_can
2015. december 28. 23:31
Érdekes.Szemmel láthatóan senkinek nem tűnik fel a többéves felmérés,miszerint a turizmus/idegenforgalom folyamatosan/erőteljesen növekszik,miközben a szakmákon belüli kereseti lehetőségek alapján a vendéglátás/idegenforgalomban dolgozók jövedelme a listán az utolsó,jobb esetben ~előtti.
Tintamin
2015. december 28. 22:42
"gasztroélményekről":DDDDDDDDDDD Ide bebaszni járnak a nyugati (mocskosliberális) fiatalok, gasztoélménynek meg ott van nekik a hajnali girosz, mi a faszról pofázunk:))))
Héja
2015. december 28. 15:05
Pár hónapja szakmányban olvastam a ballib rinyát: A turisták Orbán miatt nem jönnek. Egy sincs ezek közt a hitvány szarháziak közt, aki leírná: bocs'...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!