Kisebb balhé volt a Múzeumnál

2015. március 15. 10:50

Orbán ellen tüntetők egy csoportja jelent meg a Nemzeti Múzeumnál, akik összetűzésbe kerültek a hivatalos ünnepségre érkező fideszes szimpatizánsokkal. A vita tettlegességig fajult, valaki a földre is került. A biztonságiak végül közbeléptek, de Orbán beszéde alatt ismét lökdösődés kezdődött.

2015. március 15. 10:50

A Nemzeti Múzeum előtt, a hivatalos március 15-i megemlékezés helyszínén kisebb csetepaté alakult ki. Egy 20-30 fős csoport elkezdte skandálni, hogy „Orbán takarodj!”, mire kormánypárti szimpatizánsok „csürhe!” felkiáltásokkal válaszoltak.  Később fasisztázni és kommunistázni kezdték egymást, sőt a vita tettlegességig fajult: valaki a földre került, egy férfinak pedig vérzett a szája – írja az Index.

A miniszterelnök beszéde alatt ismét megerősödtek az Orbán-ellenes hangok: az ellentüntetők sípoltak és demokráciát követeltek. Az egyik ellentüntetőről letépték a kokárdát, majd lökdösődés kezdődött a tömegben – számol be az Index. A biztonságiak időnként kiemeltek egy-egy embert a tömegből.

Frissítés:

A rendezvényen történtek miatt egy embert előállított a rendőrség garázdaság gyanújával – közölte az ORFK. Részleteket nem árultak el, de a rendezvényen dulakodás, verekedés is történt. Egy nő szemüvegét leverték, egy férfi az arcán sérült meg, később egy kamerát tartó újságíróra támadt rá egy idősebb férfi, a tettlegességet csak a rendőrök beavatkozása után hagyta abba. A rendőrök igazoltatták a támadót. 

A megtámadott újságíró a hírek szerint Kökényesi Gábor videóriporter, aki korábban a Hír TV-nek dolgozott, most pedig a Kettős mércének is készít anyagokat. Az újságíró a Kettős mércének azt mondta: „épp az ellentüntetőket vettem fel, és a nekik beszóló urat, amikor az észrevette, hogy kamerázom. Ekkor odafordult hozzám, mondta, hogy ne vegyem fel, majd elkezdett ütni”. Kökényesi ekkor elfutott, de elesett, és a férfi, aki az újságíró szerint ügyvéd, a földön fekve tovább ütötte és rúgta, a fejét többször is beleverte a betonba. Az újságírót tanúként hallgatja meg a rendőrség.

A Fidesz szerint szélsőjobboldali és szélsőbaloldali tüntetők próbálták megzavarni a megemlékezést, ami „szomorú és gyalázatos”. A Fidesz közleményében egyúttal megköszönte „a békésen megemlékező több mint tízezres tömegnek, időseknek, fiataloknak és családoknak, hogy nem ültek fel a durva provokációnak, és segítettek megtartani a nemzeti ünnep méltóságát”.

Összesen 190 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anti Komcsi
2015. március 16. 09:31
Ezzel az alpári, bunkó, 30 fős csőcselékkel akarta a szánalmas ripacs " megdönteni" a Fideszt?
balbako_
2015. március 16. 08:25
Ott voltam. 20-30 rossz arcú lumpen proli provokátor ment oda hőzöngeni. Az ünneplők szóltak, hogy ne tegyék, de azok nagyon arcátlanul viselkedtek, végre a rendezők szépen egyenként hátravitték őket. Egy kettő azért bent maradt és én is szóltam az egyik görénynek, hogy le fogja nyelni a fütyülőjét, erre abbahagyta aztán eloldalgott. Amikor elmentünk öt tíz seggfej üldögélt a földön és a rendőrök őket vigyázták a több tízezres nézők azonban emelkedett hangulatban tudtak együtt ünnepelni a szónokokkal. Délután pedig vagy ötezred magukkal hülyíthették egymást. Ennyi történt.
Anti Komcsi
2015. március 16. 08:13
Az ellenzéki csürhe megmutatta az igazi arcát. Ha ezeken múlna, visszaterne a szemkilövetés és véres proletárdiktatúra.
korona
2015. március 15. 19:27
Mondtam már: aki "baloldali", az nem magyar.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!