Őrizetben a forráskúti gyilkosság gyanúsítottja

2014. november 23. 10:45

Egy 21 éves helybéli férfit vettek őrizetbe a forráskúti nő meggyilkolásáért. A férfi beismerte tettét, a megölt nő gyermekkori ismerőse volt.

2014. november 23. 10:45

Egy fiatal helybéli férfit gyanúsítanak annak a forráskúti nőnek a meggyilkolásával, akinek a holttestét szombaton találták meg, a gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését, tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap.

Szenti Szabolcs közlése szerint a fiatal nő eltűnését péntek este jelentették be a rendőrségen. A szegedi nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek és átvizsgáltak egy forráskúti ingatlant, amelynek melléképületében elrejtve találták meg szombat délelőtt a nő holttestét. A helyszíni szemle megállapította, hogy a nőt megölték, közölte a százados.

Az ingatlanban lakó B. László az elszámoltatása során ellentmondásokba keveredett, ezért a rendőrök előállították. A további adatgyűjtés és a helyszíni szemle eredményeként a 21 éves férfit emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, tudatta a szóvivő. A rendőrség a kihallgatást követően a férfit őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2014. november 23. 13:25
Tombol a "kéthetes rend"!
thymian
2014. november 23. 12:25
Ez is szép történet és jól példázza, hogy az egész politikai "elit" egy és ugyanaz, hiába címkézte fel magát a nemzeti címkével. http://www.privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Hirmix&AN=befolyasospedofil&MN=Hirmix&LN=Hungarian
3M..
2014. november 23. 11:57
És erre fogunk fűteni, etetni, konditermet fenntartani, őriztetni? Az ilyennek a cselekedetével egyidőben föl kell függeszteni a jogait. Ő is elvette egy jogokkal rendelkező fiatal nő életét. A normalitás azt kívánná hogy egy árokparton tenni pontot, az ügy végére. Szebb Jövőt!
thymian
2014. november 23. 11:48
Azt még mindig nem kapták el, mert védett faj Magyarországon, orbán munkaerő tartaléka. Ha valamelyik idétlen kölykét erőszakolnák meg, már az egész várostól dns mintát vettek volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!