Dolgozni kezdett a közmunkás, megverték a társai

2014. szeptember 03. 13:47

A reggeliző közmunkásokat zavarta, hogy társuk közben kapát élezett, ezért ököllel arcul ütötték.

2014. szeptember 03. 13:47

Zavarta a reggeliző közmunkásokat, hogy társuk dolgozni kezdett, ezért megverték. A két garázdát jogerősen 15, illetve 25 nap elzárásra ítélte a bíróság – közölte a hajdú-bihari főügyész szerdán az MTI-vel.

Jónáné Pocsai Edit elmondta: a halápi erdészet Újléta melletti erdejében két közmunkás szóváltásba keveredett egyik társukkal, aki – miközben ők reggeliztek –, munkához készülődve kapát kezdett élezni. Ez zavarta az étkezőket, ezért felszólították a sértettet, hogy hagyja abba az élezést. Ennek ő nem tett eleget, mire előbb az egyik, majd a másik reggeliző is ököllel arcon ütötte a dolgozni akaró férfit, aki a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. 

A Debreceni Járási Ügyészség gyorsított eljárásban garázdaság vétsége miatt bíróság elé állította a két büntetett előéletű gyanúsítottat, akiket a Debreceni Járásbíróság jogerősen 15, illetve 25 nap elzárásra ítélt – tájékoztatott a hajdú-bihari főügyész.

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
berzsian56
2014. szeptember 03. 17:16
A reggeli az reggeli, ilyenkor nem zajongunk. Az ember bicskahegyre tüzi a kolbászt, közben kortyol néhányat a söréből. Azután, amíg a vese választ hunyunk egy órácskát. Utána meglátjuk, ha nem esik és nem ment el a kedvünk folytatjuk. Vagy a sörösézt, vagy a munkát.
GV0917
2014. szeptember 03. 16:34
Az illetékes rőr.kapság.beosztottai megállapították, hogy az elkövetők és a sértett morális alapon keletkezett nézeteltérése fizikai bántalmazásban realizálódott. A büntetett előéletű elkövetők sérelmezték a sértett azon igyekezetét, hogy a munkát elvégzendő munkaeszközét karbantartja.Miután sértő megjegyzéseket tettek a sértett rokonaira- elsősorban annak édesanyjára,....stb,lényeg: jól orrba gyűrték a szerencsétlent.Hát mit képzel ez a rásszista?Hát ki a bánat megyen dógozni üres hassal? Még majd elrendelik, hogy fél órával hamarabb kezdjük a munkát, a szerszám karbantartás miatt? Ez a fasiszta meg csak reszeli azt francos kapát! Hogy is van ez? Mióta szoktatjuk muNkára /idézet Kádár Jánostól-a munka szó kiejtése /a romákat? Hogy? Már vagy nyolc évszázada? De akkor mikorra érjük el a MUNKA ALAPÚ társadalmat?? /Juhász Gyula: MUNKA/ "Én őt dicsérem csak, az élet anyját. Kinek nővére Szépség és Szabadság S kinek világa most hajnalodik." Tisztelt Bíróság! Fellebezek! A költő úr is azt írja, hogy a MUNKAIDŐ akkor kezdődik, mikor hajnalodik! Ez a bibas meg mán "ződhajnalban" reggel 9-kor elkezdi csuszorálni a kapáját! Enni se hágy bennünket! Hát erre mind a ketten sík ideget kaptunk!
hakos
2014. szeptember 03. 16:04
A ballibantjaink persze azon háborodtak fel nemrég, hogy miért is kellene felnőtt embereket nevelni...:))))) Hát megérkezett a válasz....
perszepolisz
2014. szeptember 03. 15:58
*Van itt gyári melós? Ő válaszoljon már.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!