Lemondott Szekeres Imre a jászsági MSZP vezetéséről

2014. április 15. 21:29

A volt honvédelmi miniszter, Szekeres Imre a Facebook oldalán jelentette be, hogy lemond a jászsági MSZP elnöki címről. Szerinte a vereség felelőssége Mesterházy Attiláé, és az MSZP bázisán egy új demokratikus pártot kell szervezni.

2014. április 15. 21:29

Facebook-oldalán jelentette be Szekeres Imre kedden, hogy lemondott a Magyar Szocialista Párt jászsági szervezetének vezetéséről. A bejegyzés szerint azért döntött így, mert felelősnek tartja magát az eredménytelenségért. Mint írta: „a 800 ezer hiányzó szavazat nem magyarázható azzal, hogy lejtett a pálya, és azzal sem, hogy minden eszköz a kezükben volt az internet kivételével. Az MSZP ott tart, ahol négy éve”.

Szekeres Imre álláspontja szerint működőképes központi kampányszervezetre, politikai súllyal rendelkező megszólalókra lett volna szükség, és arra, hogy kormányképesnek tartsák őket. Hangsúlyozta: elvesztegették az elmúlt négy évet, ezalatt Mesterházy Attila volt az elnök, „övé a felelősség”. A második Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány volt honvédelmi minisztere azt írta, új baloldali demokratikus pártot kell szervezni az MSZP bázisán, ez volt az MSZP jászsági vezetőinek véleménye. Ez teljesen más felfogást, megközelítést és eszközöket kíván az eddigieknél. Szerinte „elengedhetetlen a magyar valóság megértése, és az állampolgárok millióinak megnyerése”.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2014. április 16. 09:19
Ez a fickó még látta Lenint..
hátakkor
2014. április 16. 08:09
Rossz minőségű ember
Port Kennedy(Ausztralia)
2014. április 16. 06:40
Szekeres úr, ön valamit nagyon benézett, ugyanis az ön lemondását megelőzte az hogy kirúgták a szavazópolgárok. Azért a sorrend is nagyon fontos ám.
3M..
2014. április 16. 05:07
Csodálkozom hogy egy rasszista, magyargyűlölő, hogy vezethette ezt a jobb sorsra érdemes közösséget. Aki belterjesnek meri nevezni a Jászokat, az jobban teszi ha eltűnik a közéletből. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!