Visszaélést gyanít nemzeti parki földek bérbeadásánál az MSZP

2014. január 21. 11:49

Gőgös Zoltánt a Hortobágyi és a Kőrös-Maros Nemzeti Park környékén évtizedek óta gazdálkodó gazdák keresték meg. Az MSZP szerint újabb „előre leszervezett földmutyiról” van szó.

2014. január 21. 11:49

Gőgös Zoltán, a szocialisták mezőgazdasági szakpolitikusa keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a hortobágyi földeket évtizedek óta használó berettyóújfalui gazdák keresték meg azzal, hogy a földbérletpályázat eredményeként számukra ismeretlenek nyerték el a település határában lévő földeket. Az MSZP-s képviselő a napokban erre hivatkozva felszólította a Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy állítsa le a hortobágyi legelők bérbeadását. Véleménye szerint a pályázati kiírás nem veszi figyelembe a jelenlegi földhasználók érdekeit, nem ír elő például meglévő állattartást.

Gőgös Zoltán elmondta, a Kőrös-Maros Nemzeti Park területén egy 300 hektáron legeltető gazdától úgy vettek el 120 hektár földet, hogy azon volt az itatóhelye. Egy évszázadok óta juhászattal foglalkozó családnak pedig egy általuk 52 éve használt állami földet kellett visszaadnia – folytatta, megjegyezve: korábbi földbérletpályázatokhoz hasonlóan most is előfordult, hogy nem helyben lakók nyertek a pályázaton, mivel a győzteseknek csak a bejelentett lakcíme van a pályázatban előírt távolságon belül. Kitért arra is, hogy a győztesek között van, aki a pályázati kiírással ellentétesen 300 hektárnál több földet nyert el. Véleménye szerint újabb „előre leszervezett földmutyiról” van szó, a pályáztatás pedig csak álca volt.

Mint mondta, a szóban forgó földek gyenge minőségűek, legelők, amelyekért a nyerteseknek minimális bérleti díjat kell fizetniük, ugyanakkor – a környezetvédelmi előírások miatt – jelentős összegű európai uniós támogatásra számíthatnak. Eleshetnek viszont az újonnan bevezetett támogatástól azok, akik évtizedek óta támogatás nélkül használták a földeket.

Gőgös Zoltán elmondta: szerdán találkozik a helyi gazdálkodókkal, majd elmegy a Hortobágyi Nemzeti Parkba, hogy megismerje a földbérletpályázatok elbírálásának szempontjait és a döntésben részt vevők kilétét. Ezzel összefüggésben megemlítette, hogy az ügyészség korábban több, földügyben tett feljelentését azzal utasította el, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet munkatársai nem számítanak hivatalos személynek, így nem követhetnek el hivatali visszaélést. Ezzel szemben a hatósági jogokkal rendelkező nemzeti parkok dolgozói hivatalos személynek minősülnek – hívta fel a figyelmet.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ballada
2014. január 22. 00:41
http://kepfeltoltes.hu/view/140122/1604633_497487657039172_1808044364_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
ballada
2014. január 22. 00:39
Visszaélők. http://kepfeltoltes.hu/view/140122/1604633_497487657039172_1808044364_n_www.kepfeltoltes.hu_.
ballada
2014. január 21. 23:09
50 éves földbérleti szerződéseket az mszp regnálása alatt kötöttek,nem volt elég előző 50 év ingyen bitorlása
ballada
2014. január 21. 23:07
gőgös elvtárs nem elég a 8 év alatt megkaparintottátok hatalmas állami földek az pár mszp vörösbáró bitorolja ,tudjuk mindig föld éhesek voltatok 1945-től ,de azért ne telhetetlenkedj ,merr ugye van ám mszps aki 3 ezer hektárt bitorol egy maga ,csak erről hallgatsz.Mszp 8 éve alatt ment a földmutyi is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!