Múzeumkert: park helyett parkoló

2014. január 02. 11:18

A Pál utcai fiúk Múzeumkertje egyre jobban hasonlít egy parkolóudvarra. Eleinte csak a kert délkeleti, murvás részen álltak autók, aztán megjelentek az épület északi oldala mentén is. Parkként mára csak az épület előtti zsebkendőnyi terület funkcionál. Riportunk a belváros közparkjáról, vagy inkább magánparkolójáról.

2014. január 02. 11:18
Bakó Beáta

Átlagos nap Budapesten, a Múzeum körúton. Reggel fél nyolckor 18 autó áll a Múzeumkertben, két kisteherautó (az egyikbe éppen rakodnak), a többi személyautó. tizenegykor már 38 jármú parkol a kertben, az egyik az éppen faleveleket gyűjtő FKF-es brigádé. Fél öt körül 26, este hat után még mindig 19 autó áll a Nemzeti Múzeum kerítésén belül. Akadt azonban olyan nap is, amikor majdnem 50 autó állt a kertben délelőtt.

A Pál utcai fiúk Múzeumkertje egyre jobban hasonlít egy parkolóudvarra. Eleinte csak a kert délkeleti, murvás részen álltak autók, aztán megjelentek az épület északi oldala mentén is. Ma már a Múzeum utcai kerítés mentén épp úgy parkolnak, mint a Bródy Sándor utca és a Pollack Mihály tér találkozásánál.

A Mandiner által megkérdezett autósok mind azt mondták: itt dolgoznak, bár egyikük a múzeumhoz ránézésre semmilyen módon nem köthető plakátokat pakolt épp ki az autója hátuljából. Pataki János, a Múzeum biztonsági főosztályvezetője érdeklődésünkre azt mondta: csak engedéllyel lehet a parkba behajtani, ilyet pedig csak a dolgozóknak vagy a múzeum látogatóinak adnak. Mindenesetre a tartósan ott álló autók tömege valószínűleg nem a turistacsoportokhoz tartozik, a múzeumnak pedig csupán tizenhat hivatali kocsija van – tudta meg az intézménytől a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CAPE). A civilek szerint leginkább a környéken lévő cégek dolgozói parkolhatnak ott.

Az egyesületnek egyébként már létrejöttekor az egyik fő célja volt, hogy a Múzeumkert ismét közparkként funkcionálhasson – mondta Perényi László, a CAPE elnöke, aki szerint egy ilyen belvárosi zöldterület nem parkolóként kellene, hogy működjön. Hozzátette: meg lehet nézni például a Károlyi kertet, hogy milyen egy rendes közpark. Megkeresésünkre Csorba László, a Nemzeti Múzeum igazgatója azt a választ adta: számára is megfoghatatlan, hogy miért van még mindig parkoló a Múzeumkertben, hiszen jó néhány éve mélygarázs is épült a Pollack téren. Azonban az azt üzemeltető céggel nem sikerült a Múzeumnak egy kedvezményes árban megállapodnia, piaci árat pedig nem tudnak fizetni, ezért maradtak az autók továbbra is a parkban. Viszont mint ahogy fenti „felmérésünkből” kitűnik, ezek az autók valószínűleg nem kizárólag a Múzeum munkatársaihoz tartoznak. A Múzeum fenntartója, az EMMI is azon az állásponton van, hogy a mélygarázsban kellene a parkolást megoldani – tudtuk meg a minisztérium sajtóosztályától. Azt is hozzátették: a cél az, hogy a Múzeum eredményesen pályázzon az épület és a park fejlesztésére a következő uniós tervidőszakban.

A Múzeum és a park átalakítása már napirenden volt 2010-ben, mikor tervpályázatot írtak ki a projektre, szintén uniós forrásból. A pályázatot Mányi István építész nyerte, de a beruházás végül nem valósult meg, így a Múzeum az uniós támogatástól is elesett. Azóta új költségvetési időszak kezdődött az Unióban, így majd újra kell pályázni, amire a minisztérium tájékoztatása szerint az előkészületek jelenleg is zajlanak. Mányi István bízik benne, hogy a tervei még megvalósulnak, és bizakodásának adott hangot Csorba László is. A múzeumigazgató ugyanakkor kiemelte: kérdéses, hogy beleférnek-e majd a támogatottak sorába, hiszen számos vidéki múzeum sokkal jobban rá van szorulva az anyagi forrásokra; sok helyen nem hogy a fejlesztés nem kerül szóba, de a műemléki múzeumépületek megmentése a feladat, ilyen intézményekkel pedig nyilvánvaló módon nem szeretnének a támogatásért versenyezni – szögezte le. 

Mányi a Mandinernek elmondta: tervei szerint a Múzeum külső ránézésre maradna a maga pompájában, főként észrevétlen, föld alatti bővítéseket tervezett; többek között egy kisebb felszín alatti parkoló kialakítására is sor kerülne. A bővítéseket az teszi szükségessé, hogy a múzeum funkciója nagyon átalakult ahhoz a korhoz képest, amelyben épült. Ma nem kevesek kiváltsága, hanem kulturális találkozóhely, tömegprogram a múzeum, ahová nem csak kiállításra, de adott esetben koncertre, kávézni, vagy épp éjszakai tárlatvezetésre, kreatív foglalkozásokra megyünk. Ezeket az új funkciókat viszont nem lehet a régi térstruktúrában megoldani – mutatott rá az építész. A parkba egy fajátékokból álló „történelmi játszóteret” is terveztek. A Múzeumkerttel kapcsolatban Mányi István hangsúlyozta: mindenképp ki kellene onnan tiltani az autókat, hogy közösségi térként működhessen; nem csak a mindennapos pihenés, de nagyobb kulturális vagy politikai rendezvények helyszíneként is. 

 

A civilek Mányi terveivel azért nem voltak igazán elégedettek, mert a parkkal tulajdonképpen az említett játszótértől eltekintve nem csinált semmit; mereven elkülönülten kezelte az épületet és a parkot. Perényi László, aki maga is építész, azt mondta: annak idején az egyesületnek megmutatták a pályázatra beérkezett terveket, és ugyan volt sok „vagányabb elképzelés”, ami neki jobban tetszett, de Mányi tervének az mindenképp az előnye, hogy nem nyúl hozzá látványosan az épülethez, vagyis a nagyközönség számára jobban befogadható.

Mit lehetne tenni, hogy átalakítás ide, fejlesztés oda, legalább az autók eltűnjenek a parkból? – kérdeztük a civileket. „Ez egy nehéz ügy, mert a park elvileg mindenkié, de igazából senkié” – summázta Perényi László. A Múzeum a használója, a kerületbe esik, a fővárosi önkormányzat a kezelője és az Emberi Erőforrások Minisztériuma a fenntartó, vagyis négy lábon áll a dolog – magyarázta.

Ennek ellenére a Fővárosi Önkormányzat és a Józsefvárosi Önkormányzat egyaránt azzal hárította el megkeresésünket, hogy a Múzeumkert állami, és nem önkormányzati tulajdon, így kérdéseinkre nem tudnak válaszolni. A minisztériumból azt írták, hogy szerintük sincs ez jól, de majd pályáznak EU-s pénzre, és addig is persze jó lenne, ha a mélygarázsban parkolnának. Amire ugye nincs pénze a Múzeumnak.

Sipka Júlia, a CAPE elnökségi tagja úgy véli: nem az a legfőbb gond, hogy sok kézben van a Múzeumkert, hanem, hogy senki sem tudja, mit akar, és még pénz sincs. Szerinte ha lenne rá forrás, jönnének az ötletek, és kompromisszum is születne. Felvetette: akár egy, a városligetihez hasonló múzeumnegyed is elférne a környéken, amibe a MÁV-szimfonikusok korábbi székházát és a Mikszáth téri Sophianum-ot is be lehetne vonni, így a műemléképületek is megfelelő módon hasznosulnának és zöld területhez sem kellene hozzányúlni – de mint mondta, ez egyelőre csak az ábrándozás szintjén létezik. 

Sipka Júlia azt is leszögezte: egyesületként nekik az a fontos, hogy a Nemzeti Múzeum kertjének valamikori arca térjen vissza, ami alkalmas lenne családok kellemes időtöltésére. Ezért is rendeznek jó időben rendszeresen pikniket a parkban, csendesen demonstrálva annak igazi felhasználási lehetősége mellett.

 

Egy élhető zöldterület a belvárosban mindenkinek jól jönne, a Múzeumkert azonban egyelőre senkiföldje: kevesek túl kicsi parkja és még kevesebbek hatalmas parkolója. Az intézmény, a fenntartók és a tulajdonos is egymásra és a pénztelenségre mutogatnak – így egyelőre maradnak az autók.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustarharmas
2014. január 02. 21:19
Ez park. Mindenki parkoljon máshol! A múzeumi dolgozók is...
realista
2014. január 02. 20:47
Amikor először jártam Stuttgartban, a belvárosban a közlekedési helyzet olyan volt, mint Budapesten a mai napig is. Jó pár évtizede a teljes Königstrassét sétáló utcává tették, a közlekedést pedig a belváros jelentős részén a föld alá vitték a villamosokkal együtt. Valami hasonló megoldás kellene Budapesten is.
békalepcse
2014. január 02. 16:32
A zöldfelület növelése nem mélygarázzsal oldható meg, hanem eleve az első emeleten, vagy még magasabban kéne kezdődnie a járdaszintnek. Alatta pedig a várost kiszolgáló rendszereknek kéne lenniük! Többek között a közlekedési utaknak is! Technológiailag és gazdaságilag is sokkal ésszerűbb lenne. Amíg földszintes a tervezők fantáziája így is fog maradni sajnos. Utólagos gödörásásoknál nem igen hiszem, hogy lenne drágább. Akkora hatalmas területek vannak városon belül ahol nem kéne túrni, hanem lehetne talajszintről felhúzva több szintű városrészt építeni és nem kéne a régieket ementáli sajtá fúrni.
kjkj945
2014. január 02. 14:19
És ezek az autók miért nem a muzim mögött drága pénzen megépített földalatti parkolóban vannak??? Ha igaz azért építették!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!