Népszavazás lehet a római-parti gátról

2013. augusztus 30. 16:18

Helyi népszavazás kezdeményezését mérlegeli a főpolgármester a tervezett római-parti mobil védmű ügyében, s felülvizsgáltatja a szerkezet méretezését.

2013. augusztus 30. 16:18

Csütörtökön az Index ismertetett egy civil szervezet által készített online kérdőíves felmérést, amely szerint a válaszadók 94 százaléka elutasítja a parti mobilgátat. A főváros erre reagálva közölte: mindössze szeretnének megépíteni valamit, amit „valakinek már 20 éve meg kellett volna építenie”. Álláspontjuk szerint a kérdőív tele van tendenciózus, célzatos, egyoldalú kérdésekkel, ezzel szemben súlyos elhallgatások is jellemzik, nem veszik figyelembe például a Magyar Tudományos Akadémia és a Műegyetem szakmai állásfoglalását.

A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgató rögzítette: „a zavaros eredetű megnyilvánulások tisztázására” helyi népszavazás kezdeményezését mérlegeli a főpolgármester. Hozzátette, hogy az elmúlt nyári árvíz tapasztalatai „új elemeket produkáltak” a korábbi évtizedekhez képest, ezért a védmű méretezését is felülvizsgáltatják. A tájékoztatás szerint a főváros maradéktalanul beépíti a projektbe a Magyar Tudományos Akadémia és a Műegyetem javaslatait.

Szűcs Somlyó Mária úgy fogalmazott: ez a munka – javarészt, bár nem kizárólag a politikai színezetű támadások eredményeképp – mintegy egy-másfél évnyi időt fog igénybe venni, a szükséges műszaki, engedélyezési, pályáztatási időigényekkel együtt. A közpénzekre vonatkozóan jelezte: a Királyok útja nyomvonalában építendő új védmű több mint duplájába kerülne a partinak, amire a fővárosnak jelenleg nincs is forrása. Az megjósolhatatlan, hogy a hátráltatás egy újabb váratlan méretű áradás esetén milyen következményekkel jár a Rómain, Csillaghegyen – jegyezte meg.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cochabamba
2013. augusztus 31. 22:23
a németeknek jó a mobilgát, nekünk nem.... meg hogy árterület is kell... ÁRTERÜLET BUDAPEST TERÜLETÉN???? GRATULÁLOK...
bb2
2013. augusztus 31. 12:41
Na és Szentendrén miért nem tartottak népszavazást amikor éppen árvízcsúcs volt? Arról kellett volna szevazni, hogy azonnal elbontsák-e a gátat, mert annak örültek volna a szegény lápi pócok, meg az ebihalak! Antidemokratikus gát.
kjkj945
2013. augusztus 31. 08:11
Mi az a ""helyi"" Budapest, III. ker, Óbuda, római part, csillaghegy, Vagy a legszebb csak az ártérre épített lakósok ????????? Mint ahogy a Margitszigeten csak 3 azaz három fő!!!
kuwiq
2013. augusztus 31. 07:30
Ez valami hülye vicc akar lenni? Az idei árvíz után azért illene felhagyni az ilyesmivel. Ez a "civil" szervezetesdi most politikai okokból extra időt és extra költségeket erőszakol ki. Ha pl jövőre is lenne egy ilyen méretű árvíz, mint az idei, akkor hiába minden törekvés, megint lehet homokzsákozni. Odaköltöztetném az érintett területre ezeket a civileket családostól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!