Halálos tömegbaleset történt az M5-ös autópályán

2013. augusztus 30. 07:52

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint hárman meghaltak és több mint harmincan – köztük négy gyermek – megsérültek abban a péntek reggeli balesetben, amelyben több jármű ütközött az M5-ös autópályán Ócsa és Gyál között.

2013. augusztus 30. 07:52

Egy kamion az árokba borult, és szintén árokba borult egy mikrobusz, amelyből jelenleg is mentik az utasokat. A helyszínen több megrongálódott személyautó és mikrobusz látható. 

Az Országos Rendőr-főkapitányság a honlapján egyelőre annyit közölt, hogy 5 óra 15 perckor történt a baleset, egyelőre ismeretlen okból az M5 autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 24. és a 25. kilométer között, és az eddigi adatok szerint a balesetben tehergépjármű és több személygépkocsi is érintett, többen megsérültek.

A rendőrség az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalát teljes szélességében lezárta. A tehergépjármű-forgalmat már Lajosmizse közelében leterelik az M5-ös autópályáról az 5-ös út felé a péntek kora reggel történt tömegbaleset miatt – közölte a rendőrség honlapján a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. A közlekedést az ócsai lehajtónál a 4603-as úton keresztül a 4-es és 5-ös út felé terelik le a rendőrök.

Frissítés

Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese azt közölte az MTI-vel, hogy a tömegbaleset három halálos áldozata mellett 33 ember, köztük 4 gyerek sérült meg. Nagy Zsófia a sérültekről elmondta, hogy 18-an súlyos, 15-en pedig könnyebb sérülést szenvedtek. A tizenhét autóval és két helikopterrel helyszínre érkező mentők 29 embert vittek kórházba.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fiandre
2013. augusztus 30. 12:26
"Sok szeretettel" gratulálok mindenkinek, akinek ilyen tragikus esetnél is Orbán, Pintér, Gyurcsány stb. jut eszébe!
dudly55
2013. augusztus 30. 09:56
Egy ilyen szomorú balesetből is politikát csinálni, hát komolyan mondom megáll az eszem.
kuwiq
2013. augusztus 30. 09:55
Indokolt lenne az autópályákon ilyen idő tájt a fokozott rendőri jelenlét!!!
Atisz
2013. augusztus 30. 09:37
Megint egy külföldi kamion miatt kellett meghalniuk magyar embereknek. Magasabb útdíjat nekik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!