Termelői piac nyílt a West End előtt

2013. június 21. 10:44

A vidékfejlesztési miniszter nyitóbeszédében úgy fogalmazott: a magyar gazdák ettől a pillanattól kezdve jelen vannak „a plázák világában”.

2013. június 21. 10:44

Az első, bevásárlóközpont mellett működő gazdapiacot nyitotta meg pénteken a fővárosban a WestEnd City Center Váci út felőli oldalán Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Megnyitójában a tárcavezető hangsúlyozta: a magyar gazdák ettől a pillanattól kezdve jelen vannak „a plázák világában”. Ez pedig azt jelzi, hogy tovább erősödik a vidék és a nagyvárosok kapcsolata Magyarországon. A gazdák és a nagy kereskedelmi szervezetek közötti együttműködés pedig lehetőség újabb eredmények elérésére ezen a területen.

A most megnyitott termelői piac mindenki számára előnyös – emelte ki Fazekas Sándor. Előnyös a vásárlóknak, mert minőségi magyar élelmiszerhez juthatnak hozzá, frissen közvetlenül a termelőtől. A gazdálkodók számára pedig a közvetlen értékesítés jelent nagy előnyt. A miniszter véleménye szerint minden pláza mellett van helye a termelői piacnak.

Prosits Attila, a Westend Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft. ügyvezető igazgatója jelezte: már régóta tervezték a bevásárlóközpont előtt hasonló árusítás megszervezését, és örülnek annak, hogy ez most megvalósult.

Fazekas Sándor az MTI-nek elmondta: fontos az, hogy a különösen érzékeny ágazatok kiemelt támogatást kaphassanak a következő – 2014-2020 közötti – uniós költségi ciklusban. Ezt az álláspontot képviseli majd a magyar tárgyaló küldöttség a jövő hét elején a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjáról tartandó uniós tanácskozáson.

A miniszter fontosnak tartotta, hogy Magyarország uniós csatlakozása óta az idén először nőtt az agrártámogatást igénylő gazdálkodók száma csaknem ötezerrel. Tavaly ez a szám 176 ezer volt, az idén pedig meghaladja a 180 ezret. Ez összefügg többek között az állattartás támogatásával, valamint a minden termőterület megművelését ösztönző intézkedésekkel.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2013. június 21. 14:03
Remek dolog!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!