Rezsicsökkentés: a Tigáz kártalanítja fogyasztóit

2013. június 26. 20:17

Minden olyan ügyfelét kártalanítja a Tigáz Zrt., akik a valós fogyasztásuktól eltérő összegű számlát kaptak – tájékoztatott a cég központi kommunikációs szolgálata az MTI megkeresésére.

2013. június 26. 20:17

A Tigáz a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatallal arról állapodott meg, hogy jóváírást kapnak azok az ügyfelek, akik a fogyasztásuknál magasabb értékű számlát kaptak. Akiknél alacsonyabb volt a kiszámlázott összeg, azoknál a cég eltekint a különbözet megfizetésétől – olvasható a közleményben.

Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján mondta el, hogy csaknem 420 ezer hibás számlát küldött ki a közelmúltban a Tigáz. A Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal több panaszos bejelentése alapján indított vizsgálatot, és megállapította, hogy több mint 71 ezer esetben történt túlszámlázás úgy, hogy januári fogyasztást tavaly decemberiként számlázott ki a Tigáz. Az is kiderült ugyanakkor, hogy mintegy 348 ezer esetben kevesebbet számlázott ki a szolgáltató.

A cég ezért akár százmillió forintos bírságot is kaphatna, ám a politikus a tájékoztatón jelezte, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság kész eltekinteni ettől, ha a szolgáltató vállalja egyebek mellett azt, hogy kártalanítja az érintett fogyasztókat.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!