Horn Gyulára emlékezett az MSZP

2013. június 29. 11:27

Horn Gyula volt kormányfő és pártelnök emléke előtt tisztelgett az MSZP választmánya szombaton.

2013. június 29. 11:27

A múlt szerdán elhunyt politikusra először egy kisfilmmel emlékeztek, majd Mesterházy Attila méltatta érdemeit. A pártelnök azt mondta, kevés magyar politikus tudta beírni a nevét az európai és a világtörténelembe, Horn Gyuláról azonban az is elmondható, hogy új fejezetet nyitott: a demokratikus átalakulásról és Európa újraegyesítéséről szólót.

Az MSZP elnöke úgy fogalmazott: Horn Gyula teljesítménye az egész nemzet érdekét szolgálta. A baloldaliaknak azonban azért is fontos az emléke, mert 1990-ben ő kezdte újjászervezni, majd kormányzásra képes erővé tenni a szocialista pártot – folytatta. Horn Gyula „ezeket a célokat maradéktalanul elérte, ő tette lehetővé, többek támogatásával, hogy a Magyar Szocialista Párt az újkori magyar történelem egyik legfontosabb szereplője legyen” – jelentette ki. Mesterházy Attila szerint az MSZP jelenlegi vezetésének ehhez hasonló feladattal kellett szembenéznie 2010-ben.

Horn Gyula vezető politikusként sem felejtette el, honnét jött, hogy a kisembereket, a hétköznapi embereket képviseli. Ez ma is iránymutatás az MSZP-nek – hangsúlyozta. A választmányi tagok – akik az ülésre érkezve beírhattak a Jókai utcai pártszékház aulájában kihelyezett emlékkönyvbe – ezután egyperces néma felállással tisztelegtek Horn Gyula emléke előtt. Horn Gyula 1994 és 1998 között volt miniszterelnök. Múlt szerdán, hosszú betegség után, 81 évesen hunyt el.

A választmány tanácskozása zárt üléssel folytatódik. Mesterházy Attila és Botka László az utóbbi hetek politikai eseményeiről, köztük az Együtt-PM szövetséggel kezdett tárgyalásokról számol be. Várhatóan elfogadják az MSZP programjának alapvetéseit is: egy dokumentumot, amely a szocialisták legfontosabb céljait, vállalásait, javaslatait összegzi.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bsandor
2013. június 29. 14:45
elfeledünk Gyula, az Isten nyugtasson békében,a németek mindig imádni fognak,mi kevésbé
Senior
2013. június 29. 14:22
A németek meg így látják: "In Wertheim am Main (Baden-Württemberg) gibt es seit 2001 eine nach ihm benannte Straße, was bemerkenswert ist, da in Deutschland nur selten Straßen zu deren Lebzeiten nach Personen benannt werden." Zanza: Utcát neveztek el róla életében, ami náluk ritka. A történelem tele van ellentmondásos figurákkal, az utókor pedig hajlamos csak a szépre, vagy csak a rosszra emlékezni. ps: Mikor veszi fel a felcsúti stadion Orbán Viktor nevét?
potyka
2013. június 29. 13:56
Ezt nehéz lesz Orbánnak lepipálni:D kíváncsi leszek hogy csinálja :D Megoldja majd :D Előre röhögök Orbánon :D
sersem
2013. június 29. 13:08
Öntsetek betont a pufajkás gecire,nehogy kikaparja magát,vagy ellopja a hülye fejit valami cucialista ereklyevadász! Jövőre remélem mi is tarthatunk egyperces néma gyásszünettel egybekötött megemlékezést a néhai MSZP-ről,a választások után!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!