Janics kedden már Győrben edzett

2013. április 02. 19:16

Először edzett kedden Győrben, új állomáshelyén a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Douchev-Janics Natasa. Új klubja, a Graboplast Győri VSE bejelentette, hogy a trénere hivatalosan Tokár Krisztián lesz, míg bolgár férje, Andrian Douchev szaktanácsadóként segíti a felkészülését.

2013. április 02. 19:16

A versenyző tavaly ősszel jelezte, hogy szülőhazájában, Szerbiában folytatja pályafutását, de miután a magyar szövetség nem járult hozzá országváltásához, március elején közölte, hogy mégis Magyarországon marad. Egy nappal később az is kiderült: nem korábbi klubjában, Szegeden, hanem Győrben kajakozik tovább.

Janics a délutáni tréningen szemerkélő esőben, hidegben szállt vízre a Mosoni-Dunán, vele tartottak az egyesület legjobb női versenyzői is. Ezt követően az egyik helyi szállodában sajtótájékoztatót tartott a győri klub a sportoló részvételével.

A 18-szoros világbajnok kajakos először arról beszélt, hogy októberben miért akarta elhagyni Magyarországot, majd ismertette azt is, miért írt levelet Baráth Etelének, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKKSZ) elnökének, miszerint újra szeretne magyar színekben versenyezni.

Tulajdonképpen egyszer már elmondtam a távozásom okát és akkor is az igazat mondtam – magyarázta Douchev-Janics. „A férjem más országban szeretett volna edzősködni. Sokáig húztuk a döntést, és mivel a családomat is egyben akartam tartani, dél felé vettük az irányt. Gyorsan rájöttünk azonban, hogy nagyot hibáztunk, hiszen Szerbiában az ottani szövetség, az olimpiai bizottság és a minisztérium nem működött jól együtt. Sokat kellett várnunk a válaszokra, másként alakultak a dolgok, mint ahogy elterveztük. Tudtuk, hogy azt az állapotot a riói olimpiáig nem tudjuk bevállalni. Elsősorban az én érdekeimet figyelembe véve jöttünk vissza. Amikor elmentünk, akkor is azt mondtam, a férjem nem érezte jól magát itt, nem pedig én.”

Douchev-Janics Natasa múlt pénteken tért haza a portugáliai edzőtáborból, s mint mondta, többé-kevésbé elégedett a jelenlegi formájával és főként az egyes számokra koncentrál majd az idei viadalokon.

„Nem vagyok teljesen elégedett, még van mit dolgozni rajtam. Jó csapatba jöttem haza, itthon vagyok és biztos vagyok benne, hogy ezeket a kis hibákat a válogató versenyekig ki fogjuk javítani. Elsősorban az egyesekben szeretnék minél gyorsabban menni, a kétszáz méter a fő cél, de ötszázon is jól szerepelhetek. Mindent meg tudok nyerni, ha minden úgy megy, mint eddig” – fogalmazott.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2013. április 03. 08:57
F@sz győri klub!
johnnyrotten
2013. április 03. 07:51
Érdekes! Én meg úgy emlékszem, hogy Janics azt nyilatkozta, soha nem érezte magát jól Magyarországon!. Nem is merik indítani Szegeden, mert félnek, a Világkupa helyett kupán vágás lesz a vége... Véleményem szerint Janics már soha nem lesz olimpiai- és világbajnok magyar színekben. Egy lesz a kiváló adottságú női kajakosok között, de nem a legjobb. Borítékolom az indoklását: elfogyott körülötte a levegő, a gyűlölködő magyarok ellehetetlenítették,akadályozták a felkészülését, ésatöbbi, ésatöbbi... óbégatás a végtelenségig.
simlicska
2013. április 03. 07:29
Befogadó kedves kis nép vagyunk.
tapsihapsi
2013. április 02. 21:39
induljon inkább 500 km-en!!! vagyis el innen szerbiába!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!