MSZP: A rászorulók többet fizetnek, mint 2010 előtt

2013. március 12. 14:41

A rászoruló családok ma többet fizetnek a gázért, mint az utolsó szocialista kormány idején - közölte az MSZP-s Katona Tamás, volt pénzügyminisztériumi államtitkár az MTI-vel kedden.

2013. március 12. 14:41

Katona Tamás közleményében azt írta: Orbán Viktor miniszterelnök hazudott, amikor hétfői parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy 2002 és 2010 között a szocialista kormányok csökkentették a nyugdíjakat, a béreket és a családtámogatásokat. A kormányfő nem véletlenül nem mondott számokat, mert kiderült volna, hogy a nyugdíjak értéke 32 százalékkal, vásárlóértéken nézve 5 százalékkal nőtt, a keresetek értéke 30 százalékkal, vásárlóértéken 6 százalékkal lett több, a családtámogatás pedig a duplájára (252 milliárdról 534 milliárdra) emelkedett – közölte.

Orbán Viktor azt is mondta, hogy ebben az időszakban a gáz ára háromszorosára, az áramé pedig kétszeresére nőtt. Azt viszont nem tette hozzá, hogy a gáz és a villany ára az energiahordozók folyamatosan emelkedő világpiaci árával összhangban emelkedett – kifogásolta Katona Tamás. Arra is emlékeztetett, hogy a szocialista kormány a növekvő árak miatt bevezette a szociális alapú gázártámogatást, ami a családok jelentős részének megkönnyítette a rezsi kifizetését. „Az Orbán-kormány viszont ezt eltörölte, így a magyar családok felének 20 százalékkal emelkedett meg a gázszámlája. Azóta ehhez 17 százalékos gázáremelés társult” – olvasható Katona Tamás közleményében, amely a rezsicsökkentést úgy értékeli, hogy a kormány most az áremelésből ad vissza tíz százalékot.

A valóság tehát az, hogy a rászoruló családok többet fizetnek, mint az utolsó szocialista kormány idején – közölte az MSZP-s politikus.
 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
slomovicz
2013. március 12. 15:25
"MSZP: A rászorulók ma többet fizetnek a gázért, mint a kormányváltás előtt." A NASA ürkutatási hivatal pedig érdeklődik az MSZP politikusok arcbőrének anyaga iránt. Hővédő pajzsként akarják használni, mert nem ég el szénné , semmitől!
ördöngös pepecselés
2013. március 12. 15:16
figyelve az MSZPt, feltünő hogy bármilyen hazugságot kimondanak szemrebbenés nélkül csak hogy rosszat mondhassanak. létezik hogy ez a taktika képes megfordítani a népszerűségi trendeket? én kétlem hogy a társadalom többsége ennyire hülye lenne. sokkal inkább azt sejtem e taktika mögött hogy a baloldali pártok elsősorban egymással versengenek. Emiatt lehet az is hogy Fletó, Schiffer, Jávor is megprobálja túlordítani az mszp ügyeletes félkegyelműjét
abraxas
2013. március 12. 15:06
Egyébként az LMP meg ingyen áramot akart a "halmozottan hátrányos helyzetűeknek". Az nem zavarja őket, hogy ezt mással fizettetnék ki.
Anonymtalan
2013. március 12. 15:01
Hát hogyne! Ezek már kicsit olyanok mint valami elcseszett filmből jöttek volna. Hmm... Nézze meg ön is a nyári block busterünket! Egy filmben szerepelnek majd az olyan klasszikusok, mint Masterházi Attila a magyar Pirate Bay dokumentum film sztárja, Gyurcsány Ferenc a Hé haver hol a dolgozatom komédia sztárja és természetesen a Hajdú-Bét sztárja Bajnai Gordon a Nem értettünk hozzából. Ki nehagyja a "Szuper Trió"-t a nyári programjából. A plagizátor, a kalóz és a libatolvaj egy filmben. Premier vetítés 2014 májusában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!