A Jobbik nem ért egyet a szociális szövetkezetekkel

2013. március 19. 12:17

A parlament által jelenleg is tárgyalt szociális szövetkezetekről szóló törvény módosítása a radikális párt szerint tovább mélyíti a társadalmi igazságtalanságot és a pozitív diszkriminációt a ténylegesen rászorulók rovására.

2013. március 19. 12:17

A Jobbik szerint a parlament által jelenleg is tárgyalt szociális szövetkezetekről szóló törvény módosítása tovább mélyíti a társadalmi igazságtalanságot és a pozitív diszkriminációt a ténylegesen rászorulók rovására. Erről Vágó Sebestyén beszélt keddi sajtótájékoztatóján. A jobbikos politikus ismertette: jelenleg körülbelül 200 szociális szövetkezet van az országban, de ezeknek mindössze 30 százaléka működik ténylegesen. Az ellenzéki párt szerint ez nagyrészt annak is köszönhető, hogy a szociális szövetkezetek - az egy országos kisebbségi önkormányzati tag kötelezővé tételével – létrehozását lényegében a magyarországi cigányság támogatására „hegyezték ki”.

Vágó Sebestyén hangsúlyozta, a pozitív diszkriminációt erősíti az is, hogy az új törvényben a tagi jogviszony és a tagi részesedés bevezetése rögzíti: a tagi jogviszonnyal rendelkezők számára teljes mértékben fizetik az egészségügyi hozzájárulást. Ez szerinte azt jelenti, hogy „ha valaki egy szalmaszálat keresztbe tesz és cserébe egy szem kukoricát kap a szövetkezettől”, akkor kifizetik neki a 6600 forintos egészségügyi hozzájárulást. Eközben ugyanakkor vannak olyan emberek az országban, akiket több évtizednyi munkaviszony után elbocsátottak, azóta sem kapnak munkát, nincs pénzük az egészségügyi hozzájárulásra, így adott esetben maguknak kell állniuk a kórházi ellátásukat – mondta, rögzítve: ez elfogadhatatlan.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bini
2013. március 19. 15:05
A jobbik eldönthetné, hogy most a fidesz az Ő projektüket "nyúlja le", vagy szociális igaságtalanságot vezet be. Mellesleg ez a projekt és elgondolás Hegedüs Zsuzsa által kidolgozott. A választások előttre nyúlik vissza és több más projektet vezettek be, melyek arra írányultak, hogy a lehetőségeket és feltételeket teremtsenek a mostani átfogó szociális szövetkezetek kialakitásához és törvényi hátteret és forrást tudjanak mellé rendelni. A jobbiknak el kellene már dönteni, hogy most kampánycélokat és politikai haszonszerzésből nyílatkozgat ellenmondásosan, vagy valóban a társadalom érdekében politizál. A megnyílvánulásai és demagógiája kizárja egymást.
szintiboj
2013. március 19. 13:31
.
kukagyerek
2013. március 19. 13:17
Megy majd a burkolt segélyezés! (fidesz módra)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!