A Magyar Jelen szerint jobbikosok irányíthatják Magyar Péter kampányát
A lap úgy tudja, Gyöngyösi Márton és támogatói személyesen is egyeztettek Magyar Péterrel arról, hogy mekkora csapatot és milyen erőforrásokat tudnak biztosítani számára.
Az ellenzéki párt nemzeti jelképeink, érdekeink és értékeink mellett való kiálláson túl tiltakozik a magyargyalázás és gyűlölet ellen.
A Jobbik egy keddi szolnoki sporteseményen történtek miatt a nemzeti jelképeink, érdekeink és értékeink mellett való kiálláson túl tiltakozik a magyargyalázás és gyűlölet ellen – jelentette ki Apáti István, a párt országgyűlési képviselője szombaton Szolnokon, a Tiszaligeti Sportcsarnok előtt tartott sajtótájékoztatóján. Mint a politikus felidézte, a Szolnoki Olaj KK-nak az izraeli Happoel Holon ellen vívott kosárlabda-mérkőzésén kitiltották a magyar és a székely zászlókat a sportcsarnokból, illetőleg a szurkolók saját drapériáikat sem vihették be. A szurkolókra hivatkozva azt mondta: a helyszínen megerősített rendőri erő és biztonsági cég teljesített szolgálatot, sőt ötven terrorelhárító is megjelent, amelynek okát mai napig nem fedte fel senki.