Új utastájékoztatót tesztel a BKK

2013. január 04. 08:53

A Budapesti Közlekedési Központ megkezdte a Futár Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer tesztelését, a járművekre nyár elejéig szerelik fel a szükséges berendezéseket. A Futárral csaknem 2300 jármű mozgását tudják majd valós időben követni a BKK diszpécserei.

2013. január 04. 08:53

A BKK december 10-én tesztútvonalon közlekedő autóbuszon próbálták ki először a Futárt (Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszert), a beépített fedélzeti egység hibátlanul üzemelt, a központi diszpécserszolgálaton folyamatosan nyomon tudták követni a járművet és az utastájékoztatás is megfelelően működött. Ezt követően néhány dél-pesti vonalon élesben is kipróbálták a rendszert, 260-as Ikarus buszokba telepítették a fedélzeti egységeket. Ekkor viszont több hiba is keletkezett, amelyek javítását a kivitelező Synergon megkezdte. Ezután kezdődhet el a mintegy 2000 érintett busz, troli és villamos felszerelése.

Minden jármű vezetőfülkéjébe beszerelnek egy érintőképernyős fedélzeti egységet, amelyek biztosítják a valós idejű forgalomkövetést és ezek végzik a hangos utastájékoztatást, vezérlik a kijelzőket, valamint az elektronikus jegykezelőket. A fogaskerekű kivételével minden járműre egy új rádiós rendszert is telepítenek, és többre új, LED-es külső és belső utastájékoztató tábla is kerül. A BKV öreg autóbuszaira a Futár utastájékoztató kijelzőket nem építik be, mivel azok élettartama meghaladja a járművek még várható üzemelési idejét.

Az eredeti tervek szerint 257 közterületi kijelzőt telepítettek volna, de ezek száma 263-ra emelkedett. A változás alapvetően néhány nagy értékű csomóponti kijelző „felosztását” jelenti, a nagyok helyett olcsóbb, kisebb méretű, de rugalmasabban telepíthető megállóhelyi kijelzőt helyeznek el. A projekt keretében 2295 járművön helyeznek el különböző rendszereket, ezek segítségével valós idejű, GPS-alapú nyomkövetés válik lehetővé, így a diszpécserek folyamatosan szabályozhatják a felszíni járművek közlekedését. A projekt összköltségvetése 6,7 milliárd forint, megvalósítására a BKK és a BKV mintegy 4 milliárd forintos támogatást nyert az Új Széchenyi Tervből, az Európai Unió fejlesztési forrásaiból.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rosszkutya
2013. január 04. 13:28
Hú, de jó, de király! High-tech terepasztal a kis zsenikének.
Shom_Ford_All
2013. január 04. 09:58
"melyik járat mikorra ér az útvonalán található megállókba – mindez 2295 járművön, 263 megállóhelyen és csomópontban, mobil eszközökön, valamint internetes felületeken is elérhetővé válik. " Ez az ami közvetlenül sok utazónak segítség lehet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!