Sophie Marceau vígjátéka lesz az MTVA első, mozikban is forgalmazott filmje

2012. szeptember 14. 13:27

Filmforgalmazóként debütál októberben az MTVA: A boldogság sosem jár egyedül című, Sophie Marceau főszereplésével forgatott francia romantikus vígjáték lesz a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) első, mozikban is forgalmazott filmje.

2012. szeptember 14. 13:27

Az MTVA csütörtöki közleménye szerint a francia vígjáték október 4-én kerül a mozikba. A Franciaországban nagy sikerrel játszott, valamint Belgiumban, Spanyolországban és Németországban is bemutatott produkcióban Marceau háromgyerekes elvált anyaként keresi az igazi szerelmet. A film vetítése több mint húsz moziban kezdődik meg. A magyar szinkron olyan ismert és kiváló hazai színészek közreműködésével készült, mint Kökényessy Ági és Háda János.

Az MTVA értékalapú, családi filmeket akar forgalmazni a mozikban. A filmeket később DVD-n is megjelenteti, és az alkotásokkal a közszolgálati csatornák műsorában is találkozhatnak a nézők. „A forgalmazói szándékot erősíti, hogy a tévésugárzási jogok megvétele mellett – ár-érték arányban jobban megéri egy jól csengő címmel forgalmazott nemzetközi film valamennyi jogát megvásárolni”  áll a közleményben.

Az MTVA évek óta vesz részt nemzetközi filmvásárokon és vásárolja a közmédia számára a minőségi mozgóképeket, tévésorozatokat és játékfilmeket. A MOKÉP feladatait átvállalva tavaly augusztus óta DVD-kiadással is foglalkozik. Gondozásában számos népszerű mesesorozat köztük a Frakk, a Dörmögőék kalandjai és a Vackor jelent meg, továbbá több ismert magyar játékfilm is, mint az Indul a bakterház, A koppányi aga testamentuma, az Ábel a rengetegben vagy a Bánk bán.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!