Vitézy lehet a felügyelőbizottság elnöke

2009. szeptember 03. 16:00

Ha valóban felkínálják a Fidesznek a BKV felügyelőbizottsági elnöki posztját, akkor azt valószínűleg elfogadjuk - mondta Tarlós István.

2009. szeptember 03. 16:00

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője csütörtöki, a BKV ügyeiről tartott sajtótájékoztatóján egy kérdésre válaszolva azt mondta: nem egyeztet a Fidesz pártvezetőivel arról, elfogadják-e a felkínált posztot, ezt "nekünk kell mérlegelni". Szavai szerint először az igazgatósági elnökséget "ajánlgatták" nekik, "de eszem ágában sincs a végrehajtói hatalomba bekapcsolódni, eddig sem voltak kíváncsiak a véleményünkre a végrehajtó hatalomban". A választást közvetlenül megelőző időszakban bolond leszek bekapcsolódni ebbe a munkába, úgyis kezünket-lábunkat össze kell szedni, hogy ne tudjanak minket összemosni a jelenlegi végrehajtó hatalommal – magyarázta.

Hozzátette: a felügyelőbizottsággal (fb) azért "más a helyzet", mert az egy ellenőrző szerv, ennek elnöki tisztségének elfogadását pedig mérlegelik és valószínűleg elfogadják. Ezt még "hivatalosan is fel kell ajánlani", nem beszélve arról, hogy formálisan az fb tagjai közül maga választ elnököt. Ez - mint fogalmazott - lehet "politikai alku eredménye". Ha valóban megtörténik, akkor ezt valószínűleg elfogadjuk és Vitézy Dávid lesz a fb elnöke – mondta. Vitézy Dávid jelenleg az fb Fidesz által delegált tagja. Egyúttal ő a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (Veke) szóvivője.

Demszky Gábor főpolgármester szerdán jelentette be, hogy visszahívják a BKV igazgatóságának és felügyelőbizottságának tagjait. (MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
honphibu
2009. szeptember 07. 11:08
Elképzelhető, hogy nektek van igazatok, de egy valami azért motoszkál bennem. Mostanra sikeresen kialakult, hogy az emberek egy részének, minden ami MSZP vagy SZDSZ, az automatikas rossz. Egy másik részének, ami Fideszes, az automatikusan rossz és elutasítandó. Mostmár bejött a képbe a Jobbik, ugyanezzel a felállással, vicaverza. De nem tudom, hogy ez jó-e, mármint lehet, hogy az ember lelkének ez jó, de az országnak jó-e? Mert amíg ezen a mezsgyén mozgunk, addig mindig ez a felületes, tök mindegy mit, milyen célért, milyen hozzáállással csinál bármelyik politikus, ha az ország egyik fele mindig ellenezni fogja, mert éppen piros vagy kék vagy narancssárga. Direkt a felét írtam, mert ez a jól csengő "Új Többség", bármi is legyen a végeredmény a jövő évi választásokon, úgy hülyeség, ahogy van. Pedig mindenhol, pártoktól függtelenül vannak alja emberek, és vannak olyanok, akik hisznek abban, hogy amit tesznek, azt tényleg az országért, az emberekért teszik, nem pártpolitikai vagy önös megfontolásból. Ezért utálom az olyan álszent faszokat, mint a Tarlós, aki ugye tüntetően nem Fidesz tag, ám tisztán pártpolitikai és nem szakmai érdekeket képvisel. Pedig a Fidesznek is vannak jó szakpolitikusai, Illés Zoltán pl., korrektül is intézi a dolgait, ha éppen nem készerítik bele a pártkatona szerepébe.
blogen
2009. szeptember 05. 01:35
Az a baj, hogy VEKE-n belül nem a képzett szakértő tagok véleménye érvényesül, hanem a politikai álláspont. Így nem beszélhetünk vekés szakértelemről. Érdemes összevetni a néhány vekés, veke közeli mérnök blogjának bejegyzéseit és a vekések közleményeit ugyanabban a témában. A különbség ég és föld egész egyszerűen azért, mert a VEKÉ-nek a politikai és nem a szakmai szempontokat kell szem előtt tartania. Azokat a politikai szempontokat, amiért a VEKÉ-t létrehozták. Egyébként a VEKE egykori számításai légbőlkapottak voltak, de ez már csak hab a tortán, azóta nagyobb pofáraesésük is volt metróügyben: http://www.metro4.hu/hirek_reszletes.php?id=555 Nem feltétlen kellene így legyen, kiadhatnának olyan tanulmányokat is, amiket nem csak az indexes újságírók vesznek komolyan, ám az ilyen kínos pillanatokat saját maguknak okozzák a vekések azzal, hogy nem hallgatnak a házuk táján megforduló szakértőkre ha politikai célok eléréséről van szó. Márpedig arról van szó.
vizipipa
2009. szeptember 04. 23:52
Vitézynek akkor is ugyanilyen volt a származása, amikor sima VEKE szóvivőként mondott rendszerint értelmes dolgokat a mögötte lévő szervezet szakértelmét tolmácsolva. A VEKE kényszerítette ki - saját számításai nyilvánosságra hozatalával - , hogy újraszámolják a 4. metró megtérülési mutatóit, a korábbi 1995-ös alapokról. A VEKE mutatott alternatívát a 4-es metróhoz és kimutatta, hogy a metróépítés elviszi a Bp.-i közlekedésfejlesztésre fordítható EU pénzek 80%-át. A BKV FB-ben persze pártküldött, de a VEKE, annak szakértelme, alternatívákat felmutató konstruktív hozzáállása továbbra is létezik. Vitézyben nyilván van egy jó adag exhibicionizmus, azért volt szóvivő. Ki közismert még a VEKE-ből rajta kívül?
blogen
2009. szeptember 04. 13:49
2006-ban a fideszes kampányban volt nyakig, ha a fővárosi FIDESZ úgy interpretálja, hogy az ő borjuk, azt jól teszik, mert ez tényleg így van. Anno maga VEKE is a FIDESZ-nek a négyes metró elleni kampányából nőtt ki, amivel azt próbálták magyarázni, miért kell elvonni egy valag pénzt a fővárostól. Az a baj, hogy itt is, mint számos más esetben úgy próbálták beállítani a fideszes álláspontot, mintha az valami független civil lenne és itt bejött. Nagyon sokan azt hiszik, hogy Vitézy független civil, miközben nagyon nem. Azzal, hogy pártkatona nem is lenne semmi baj, előbb-utóbb szüksége lenne a FIDESZ-nek egy szakpolitikusra közlekedési ügyekben, csakhogy ehhez meg nincs semmilyen szaktudása Vitézy-nek, nem valami tapasztalt közlekedésmérnökről beszélünk, hanem egy kis nyikhajról, akit a befolyásos felmenői tolnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!