Megtámadták a szlovák nagykövetséget

2009. augusztus 26. 11:17

Ismeretlenek Molotov-koktélokat dobtak szerda hajnalban a Stefánia úti épületre.

2009. augusztus 26. 11:17
A palackok nem gyulladtak meg, anyagi kár nem keletkezett – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, hozzátéve: rongálás miatt indítottak eljárást. Papp Péter tájékoztatása szerint a rendőrség őrzi az épületet, és nagy erőkkel megkezdte a gyanúsítottak felderítését. 
A pozsonyi nagykövetség nyugtalanságának adott hangot, de egyedi bűncselekménynek minősítette a pozsonyi külügyminisztérium a budapesti szlovák nagykövetség elleni Molotov-koktélos támadást.
A Köztársasági Elnöki Hivatal közleményben tudatta: Sólyom László a lehető leghatározottabban elítéli a támadást. "Az államfő meggyőződése szerint az ilyen erőszakos cselekmények soha, semmilyen körülmények között nem elfogadhatók, és rendkívül károsan befolyásolják országaink kapcsolatát. Sólyom László reméli, hogy a magyar hatóságok minél hamarabb kézre kerítik az elkövetőket, akiknek az igazságszolgáltatás előtt kell felelniük tettükért" - írták. (MTI)
 

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
medve
2009. augusztus 26. 13:47
Luccy! Visszatérve a nagykövetség örzésére. Egyszerűen nem tudok magamhoz érni. Tudjuk, hogy vannak nálunk állatok, akik képesek ilyenre. De azt is tudjuk, hogy a szlovák titkosszolgálatoktól nem állnak távol az ilyen módszerek. Akkor bazmeg odateszek éjjel nappal 5 zsarut, és máris nincs ilyen támadása. Nem történt meg. És ami szomorú, szerint idiótizmusból, balfaszságból.
gentry
2009. augusztus 26. 13:10
honphibu - "A magyar nacionalistáknak büszkének kellene lenniük, fel kellene nézniük Fico-ra meg Slotára, elvégre ők csak azt csinálják szlovákiában, amit mélymagyar honfitársaink itt szeretnének Magyarországon." ------- Bizony, bizony! Vonának, Balóné M. Krisztinának tényleg örülnie kellene, hogy a szlovákok megmutatják végre, hogyan is kell viselkednie egy tökös nacionalistának.
honphibu
2009. augusztus 26. 13:06
Egyrészt ne hangoztassunk akkor állandóan keresztény értékeket, ha agresszióra azonnal agresszióval akarsz válaszolni. Másrészt, te kezted ezt a "szlovák faszi ámokfutása miatt dobtak molotov-koktélt", holott most meg a regnáló szlovák kormány által törvényesített magyaralázásról beszélsz. Ne keverd a keverd össze a kettőt. Egyébként meg a libsi Dzurinda alatt vajon miért nem voltak államilag támogatott atrocitások a magyarok ellen szlovákiában? A magyar nacionalistáknak büszkének kellene lenniük, fel kellene nézniük Fico-ra meg Slotára, elvégre ők csak azt csinálják szlovákiában, amit mélymagyar honfitársaink itt szeretnének Magyarországon.
luccy
2009. augusztus 26. 13:06
Jah és honphibu! Sólyom nemkívánatos személlyé nyilvánításához nem hogy nem kellett egy őrült magyar, de gyakorlatilag minden előzmény nélkül történt az amúgy példátlan diplomáciai lépés! Fico péntek délelőtt még azt ígérte Bajnainak, hogy minden rendben lesz, biztosítják Sólyom biztonságát stb... Ehhez képest?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!