Orbán Viktor Dallasban elmondott beszédével felért a csúcsra

2022. augusztus 05. 06:32

Nemcsak Európában, de Amerikában is az első helyen jegyzik a nevét.

2022. augusztus 05. 06:32
null
Kontra
Facebook

„Orbán Viktor Dallasban elmondott beszédével felért a csúcsra.

Amit európai politikusként el lehet érni, azt a magyar miniszterelnök elérte. Nem csak Európában, de Amerikában is az első helyen jegyzik a nevét. 

A magyar választók fülének semmi újdonság nem hangzott el a tengerentúli városban, a beszédet mégis túlzás nélkül történelmi eseménynek nevezhetjük. No, nem csak azért, mert ekkora megtiszteltetésben csak Kossuth Lajosnak volt része, hanem azért is, mert

az amerikaiak számára szokatlan nyíltsággal beszélt a legfontosabb világnézeti kérdésekről és mert a magyar hitvallást teljes sikerrel fordította le az amerikai nyelvezetre.

Azt azonban ne feledjük el, hogy a beszéd nem csak ajánlat volt az amerikai jobboldalnak, hanem pofon az ottani progresszív erőknek. Soha az életben nem bocsájtják meg Orbán Viktornak azt, hogy nyíltan kiállt a republikánusok és a közös értékeink mellett.

A hálózat csak vazallusokat tűr meg Európában, önálló gondolatok formálását és az önálló politikai cselekvést hadüzenetként értékelik.

Tegnap estétől Orbán Viktor még inkább célkeresztbe kerül. Ezentúl erőteljesebben támadják, el akarják veszejteni, hogy példát statuáljanak a megbüntetésével.

Egy valamit azonban elfelejtenek: azt, hogy ki nemzetünk legfontosabb szövetségese. Emlékeztetőül:

»NINCS OLYAN ELLENSÉG, AKIT KRISZTUS MÁR NE GYŐZÖTT VOLNA LE!«”

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 229 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemtudommegállni
2022. augusztus 06. 10:42
Ennek a sok mocskolódó, gyökérkének üzenném: Ha imádott Karigeritek lett volna a tolmács, és Fagyőr lett volna a kisérő, most nem tudnátok min mocskolódni!
Trombitás Keresztély
2022. augusztus 06. 00:47
Akkor innen már csak lefelé van. A fidesz birkák meg még 20 év múlva is: "Hé, Pityu! Emlékszel, mikor a doktorminiszterelnök úr a folpack konferencián Ballasztban milyen jól megmondta a Csák Moriszt?"
SpeleoZoli
2022. augusztus 05. 21:35
Kedves KONTRA! Krisztus a békét, a szeretetet, a toleranciát, az egyenlőséget tanította. Szerintem ő soha senkit sem akart LEGYŐZNI. Mindenki azt gondol Orbán amerikai beszédéről, amit akar, de egy mára már futottak még kategóriájú volt amerikai elnök, akit másodszor már nem választották meg /Kevés ilyen volt. ;)/ mellett beszélni nem túl nagy érdem szerintem. Mellékesen elolvastam a beszédet: A szokásos: Egy elvtelen ember bármit hazudik a közönség tapsaiert. :)
Palatin
2022. augusztus 05. 17:32
A fenti képen Újhelyinek 45 személyt sikerült megszámolnia. Azt gynítom, hogy a többit azért nem tudta megszámolni, mert tapsolás közben követhetetlenül izegtek-mozogtak a lelkesedés hevében. A ballibernyák mediát eszi a frász, nem tudják lenyelni Orbán átütö sikerét, kínjukban már ilyeneket találnak ki: Orbánt meg se hívták, ö kéreszkedett be súlyos összegért. Az elsö nap teljesen érdektelen volt, senki nem akart fellépni, csak így kapott szót Orbán. Amerikai Konzervatív Unió különben is csak egy vándorcirkusz, piálni járnak össze, stb. No ez az ATV, HVG stb. szinvonala. Bruhahaha...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!