Kiállok Ungár Péter mellett

2021. július 16. 15:30

Értjük, hogy Hende Csaba megijedt, van is rá oka.

2021. július 16. 15:30
Kunhalmi Ágnes
Facebook

„Látszik, hogy a Fideszben nehezen tudnak mit kezdeni az ellenzéki összefogás jelöltjeivel, így hát ahhoz folyamodnak, amihez a legjobban értenek: alaptalan vádaskodáshoz.

Ungár Péter mindig is a leghátrányosabb helyzetű emberek képvisletét vállalta egész eddigi politikai pályafutása során, már csak ezért is szürreális Hende Csaba azon felvetése, hogy Ungár Péter a Fidesz soraiba szegődne Vas megye 1-es számú választókerületében aratott győzelme esetén.

Értjük, hogy Hende Csaba megijedt, van is rá oka! Ungár Péter vele ellentétben ugyanis tisztában van azzal, hogy a politikusok feladata az emberek és nem a nagyvállalatok érdekeinek képviselete. Éppen ezért áll ki mindig hangosan és látványosan azon emberek mellett, akiknek a létezéséről a kormány tudomást sem akar venni, legyen szó akár szociális dolgozókról vagy a beteg gyereküket otthon ápolókról. Meggyőződése, hogy Szombathely jóvátételt érdemel azután, hogy a Fidesz az értelmetlen bosszúhadjárata keretében kifosztotta a várost. Az új Országgyűlés tagjaként azért akar dolgozni, hogy a szombathelyiek visszakapjanak mindent, amitől az elmúlt 11 évben megfosztották őket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2021. július 17. 14:30
Nyúlj a hóna alá a kiscsajnak!
naftalinernő
2021. július 17. 13:12
Szívesen megkérdezném Ágicát, sikerült-e már megnéznie, hogy megvan-e a nyelvvizsgája.
Tisza009
2021. július 17. 12:18
Töltsetek bele egy kis konyakot. Attól trágárabb is lesz. Már látom a szalagcímeket: Kunhalmi kiáll Ungár mellett, Ungárnak feláll Kunhalmira.
kolozsv
2021. július 17. 02:40
Persze, Hende megijedt a Petitől... Ilyen hülye tyúk csak a mesében van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!