És ettől Önök kővé dermednek

„Egy olyan országban működünk, amelyben hosszú évtizedek óta egyetlen író nem került nemhogy börtönbe, de még bíróság elé sem. Sem a véleményéért, sem egyéb váddal. Ez kizárja azt az esetleges feltevést, hogy egy írót nem az idegesítő gondolataiért hurcolna meg a hatalom, hanem valamilyen ürüggyel, például hogy csalna, lopna vagy gyermekeket molesztálna. Le kell szögeznünk: írót vagy újságírót gondolatai miatt már hosszú ideje nem ér bántódás Magyarországon. És ettől Önök kővé dermednek.

Mi azonban változatlanul úgy vélekedünk: akkor fogunk állást foglalni a kormányzat ellen, ha hatalmi agresszió érné az írókat, az újságírókat. A világ számos országában torolják meg a véleményszabadságot – a PEN jóformán már nem is igen tesz egyebet, mint tiltakozik az itt is, ott is börtönbe zárt írók sorsa miatt. Ezzel a valósággal összevetni a magyar helyzetet – előítéletek alapján – megdöbbentő elfogultságra vall, amelyet méltatlannak ítélünk.

(...)

De ha már szóba kerültek a menekültek, helyén valónak tartom tisztázni, hogy ebben a kérdésben nemcsak a magyar kormánynak van álláspontja, hanem a magyar társadalomnak is. Október 2-án több mint 3 millió ember, az ország lakosságának egyharmada nyilvánított arról véleményt, hogy ellenzi bárkik kívülről diktált csoportos letelepítését Magyarországon. Ettől még gyakorlat marad, hogy az életveszélyes helyzetükből kiutat kereső rászorultak, a tényleges menekültek: befogadásra és menedékre találnak országunkban, nem is kis számban.

Ez a magyar történelemben nem először történik meg. A megtámadott kunok befogadása maga után vonta a magyar királyság elpusztítását a mongolok által. De a 20. századból is felidézhetünk olyan példákat, mint amikor Lengyelország német megtámadása után Magyarország védelmet nyújtott a menekülni kényszerülő lengyeleknek – feszültséget, sőt konfrontációt vállalva a német kormányzattal. Ilyen példa a görög polgárháború után a veszteseknek, az új hazát kereső görög baloldaliaknak az együttes itteni letelepítése is.

Ezeket a menekülteket azonban nem külső utasításra fogadta be a magyar állam. Ez szuverenitási s mint ilyen, elvi kérdés. A kérdés nem néhány menekült sorsával, hanem egy állam önállóságával kapcsolatos.

Ide tartozik azonban az az ismeret is, hogy a magyar társadalom, hosszú idegen – köztük iszlám – okkupációk tapasztalatainak birtokában, szkepszissel figyeli a jelenleg Európa fele tartó tömegek tényleges szándékait. Mondhatni, aggódik a fenyegetés miatt, amelyet a migrációval érkező iszlám terrorizmus megerősödése képezhet. De aggódik bizonyos jövőképek miatt is, amelyeket nem terroristák, nem militáns harcosok, hanem egyszerű civil migránsok fogalmaznak meg Európa jövőjével s az általuk elképzelt és óhajtott itteni új renddel kapcsolatban.”