Összefogás a Jobbikkal? Nagyon fura véget érhet Orbán rendszere

2016. május 03. 09:59

Egyáltalán nem lelkesednék érte, de már nem tudom kizárni, hogy lesz majd olyan jelentős nyomás a szavazópolgárok részéről, hogy a 2/3-os törvények lebontása érdekében összefogjanak a mostani kormányzaton kívüli erők.

2016. május 03. 09:59
Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc
Sonline

„Összefogás az ellenzéki oldalon? Először meg kell várni, mi történik az MSZP kongresszusán, ahol négy különböző karakterű ember az elnökjelölt. Nem mindegy, hogy ők jövő tavaszig hová jutnak el, mennyire lesz önbizalmuk. Szerintem biztosan szerveződik együttműködés a következő országgyűlési képviselő választások előtt, ha nem is olyan, mint 2014-ben volt. De lehet, mindegy, mit mondunk majd, mert a tapasztalatok szerint az emberek – úgy Tapolcán, mint Salgótarjánban is – előbb balról jobbra, majd jobbról balra átszavaznak a legesélyesebbnek tartott ellenzéki jelöltre.

Bekövetkezhet tehát az, amire nem gondolt Orbán Viktor, hogy a centrális erőtér fölött létrejöhet a bal- és jobboldali összefogás. Előfordulhat, hogy a három nagy blokk – a baloldali ellenzék, a Jobbik és a Fidesz-KDNP – egyike sem szerzi meg a voksok 50 százalékát, s nyílt koalíciót sem köthetnek egymással. Megjegyzem: egyáltalán nem lelkesednék érte, de már nem tudom kizárni, hogy lesz majd olyan jelentős nyomás a szavazópolgárok részéről, hogy a 2/3-os törvények lebontása érdekében összefogjanak a mostani kormányzaton kívüli erők. Lehet, hogy nagyon fura véget ér majd a mai rendszer.” 

(via 888)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 570 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2016. május 04. 11:01
Viszont a felvetett Jobbik–DK-koalíció kapcsán újra el kell mondani, hogy amíg Gyurcsány a politikai porondon van, addig nagy valószínűséggel Orbán Viktornak fogják hívni a miniszterelnököt. Gyurcsány Ferenc arra van, hogy legitimálja a Fidesz rendszerét. Bátran ki lehet jelenteni, hogy Gyurcsány Ferenc közéleti szerepvállalása sokkal inkább a mostani rendszer szerves része, ezt a Jobbikról nem lehet elmondani.
zolizolizoltan
2016. május 04. 10:13
Gyurcsány Bulgáriában már megtapasztalta a szélsőjobb és a liberálisok összefogását. Csakhogy Magyarország nem Bulgária. Gyurcsánnyal nem fog össze senki sem.
kjkj945
2016. május 04. 06:55
Böszme! Mikor?? Ja ha te már 10 éve nem leszel placcon.
pollip
2016. május 04. 06:26
"A legutóbbi időközik már a DK-s taktikát tükrözik Pindroch Tamás – 2016.05.04. 01:16 Vona megszólalását dicsérte Gyur­csány Ferenc DK-elnök Kaposváron, a helyi lapnak pedig azt mondta, nem tudja kizárni, hogy „összefogjanak a mostani kormányzaton kívüli erők”. 2oGyurcsány mindenre kész a hatalomért, Vona álma a néppártosodás (Fotók: MH) A centrális erőtér fölött létrejöhet a bal- és jobboldali összefogás – Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a tapolcai és a salgótarjáni időközi választásokból jutott erre a megállapításra a Somogy Megyei Hírlap internetes kiadásának adott interjúban. A legutóbbi időközi választások eredményeiből kiindulva Gyurcsánynak igaza lehet, hiszen Veszprémben és Salgótarjánban – ahol a baloldal tudott győzni – a Jobbik feltűnően passzív volt a kampányban, míg Tapolcán, ahol a Jobbik nyert, a baloldal volt visszafogott. Gyurcsány szerint 2018-ban előfordulhat, hogy a három nagy blokk – a baloldal, a Jobbik és a Fidesz–KDNP – egyike sem szerzi meg a voksok ötven százalékát, s nyílt koalíciót sem köthetnek egymással. „Megjegyzem, egyáltalán nem lelkesednék érte, de már nem tudom kizárni, hogy lesz majd olyan jelentős nyomás a szavazópolgárok részéről, hogy a kétharmados törvények lebontása érdekében összefogjanak a mostani kormányzaton kívüli erők. Lehet, hogy nagyon fura véget ér majd a mai rendszer” – utalt az esetleges baloldali-jobbikos koalíciókötésre Gyurcsány. A politikus lakossági fórumot is tartott Kaposvárott. Ezen azt mondta, hogy az egészségügyi vitanapon a Jobbik elnökét, Vona Gábort hallgatta. „Remélem, nem értik félre, ha nem tudtam volna, hogy ő beszél, akár azt is gondolhattam volna, hogy egy tisztességes polgári politikus beszél. Azt a polgári gondolatot, ideát kérte számon az általam nagyon-nagyon nem kedvelt és nagyon elutasított párt elnöke a kormányzókon, amelyek polgári gondolatra hivatkozva kormányozzák ezt az országot immáron hatodik éve” – fejtegette Gyurcsány. Vona a minap azt nyilatkozta az ATV-ben, hogy 2013-ban Ásott-halmon egyik alelnökjelöltjének, Toroczkai Lászlónak még a helyi DK-sok is kampányoltak. „Mi ez, ha nem néppártosodás?” – tette fel a kérdést. Akkor a helyi DK-s Márki László kiállt Toroczkai megválasztása mellett, Toroczkai pedig arról beszélt, Márkin kívül más helyi DK-sok is neki adták ajánlószelvényeiket. Utoljára Karácsony Gergely, akkor még LMP-s, most PM-s politikus javasolt együttműködést a Jobbikkal még 2011-ben. A jelenlegi, MSZP és DK által is támogatott zuglói polgármester úgynevezett technikai koalíciót javasolt. Ez azt jelentette volna, hogy az akkori LMP, MSZP és a Jobbik az Országgyűlésben kétharmados többséget szerezve együttműködik az új kétharmados törvényekről, utána új választást írnak ki. „Én sem látom magam előtt Zagyva Gyulát és Gyurcsány Ferencet egy hajóban. Egyelőre. De itt morális kérdésekről van szó. A szabad választás lehetőségét mindenkinek meg kell adni. Ez a nulladik pont ahhoz, hogy legyen működő demokrácia” – vélekedett Karácsony." mh.hu
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!