Tilos, tilosabb, legtilosabb

2013. február 04. 11:06

Aki egy alföldi városba idegenként érkezik, jobb, ha elolvassa az elmúlt évek újságcikkeit, hogy melyik járdán büntetik a rendőrök, ha teker, és melyiken kötelezik a járdán biciklizésre.

2013. február 04. 11:06
CsImi
Biciklivel Szegeden és környékén

A KRESZ tiltja a járdán biciklizést, mégis terjed. A biciklizők számának növekedésével már igencsak zavaró méreteket ölt. Tegnap a Délmagyar írt egy hangulatkeltő cikket arról, hogy Makón egy szakaszon a járdán bringáznak, holott kitáblázták a járdára, hogy oda kerékpárral behajtani tilos. Vagyis még tilosabb, mintha nem lenne tábla. Az igazi okokat senki nem kívánja feltárni, megelégszenek azzal, hogy az kerékpárosok agresszív bunkók. Az igazi okok ugyanis kellemetlenek lennének némelyeknek.

Pl. azoknak, akik több százmillió forintból építettek kerékpárutakat, amely voltaképp azt jelentette, hogy húztak a járdára egy csíkot, meg esetleg kitettek egy táblát. Meg azoknak, akik terjesztik, hogy az úttesten biciklizni micsoda halálos veszedelem, amit csak Ők tudnak elhárítani több száz milliós uniós forrásból azzal, hogy kijelölik a járdát kerékpárútnak. Így nem csoda, ha a kétkerekűvel közlekedők a járdához szoknak, a fiatalabbak meg sem tanulnak együtt közlekedni a forgalommal, marad a járda, és a gyalogosok terrorizálása.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!