Közel 100 kerékpáros halt meg tavaly az utakon

2015. május 11. 15:43

Óbudán, a közlekedési balesetek áldozatainak emlékművénél emlékeztek meg civilek, rendőrök, polgárőrök arról a 98 kerékpárosról, akik tavaly közlekedési balesetben hunytak el.

2015. május 11. 15:43

Tavaly 98 kerékpáros vesztette életét az utakon, rájuk emlékezve 98 fekete léggömböt engedtek fel rendőrök, polgárőrök és civilek Óbudán, a közlekedési kultúra napján hétfőn, a közlekedési balesetek áldozatainak emlékművénél.

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) főosztályvezetője, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke a rendezvényen azt mondta: a most először megrendezett akció célja így is felhívni a kerékpárosok figyelmét a szabályok betartására, valamint arra, hogy a legtöbbet ők tehetnek testi épségük megvédéséért. Hangsúlyozta: a legfontosabb a láthatóság, vagyis az, hogy a többi közlekedő számára könnyen észrevehető legyen a kerékpáros. Senki sincs egyedül az úton, a közlekedők olyan társasjátékba szállnak be, amelyben oda kell figyelni egymásra, a kötelezettségeket pedig be kell tartani – fogalmazott az alezredes.

László János, a Magyar Kerékpárosklub képviseletében arról beszélt: önmagában a kerékpározás nem veszélyes, ezért az okokat kell megvizsgálni, hogy miért következnek be a balesetek. Egyik oknak azt nevezte, hogy nagy a sebességkülönbség a járművek között, ezért szükséges, hogy az autósok megengedett legnagyobb sebességét a kerékpárosokéhoz közelítsék. A másik oknak azt nevezte, hogy több helyen még ha akarják, akkor sem látják jól egymást a kerékpárosok és az autósok. László János ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy partnerségre van szükség a közlekedésben. 

A rendezvény után rendőrmotorosok felvezetésével kerékpárosok vonultak fel Óbudáról az ORFK Teve utcai székházáig, majd vissza a közlekedési balesetek áldozatainak emlékművéig. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!