Kerékpárút épülhet a Rákos-patak teljes hosszán

2012. október 27. 15:01

Összefognak a Rákos-patak menti önkormányzatok, hogy a következő uniós finanszírozási ciklusban jusson forrás a patak teljes hossza menti kerékpárút kialakítására. A várakozások szerint 2016-ra elkészülhet a projekt.

2012. október 27. 15:01

Együttműködnek a Rákos-patak menti önkormányzatok, hogy a Duna vonalától a Gödöllői-dombságig kiépülhessen a turisztikai elemekkel összekapcsolt kerékpárút – jelentette be Riz Levente (Fidesz-KDNP), a XVII. kerület polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján. A kerületvezető a patak menti kerékpárút megvalósításáról szóló fórum után arról számolt be, hogy összefogják az érintett településrészeket, és közös szándéknyilatkozattal fordulnak a kormányhoz annak érdekében, hogy a következő hétéves uniós finanszírozási ciklusban fejlesztési forrásokhoz jussanak. Riz elmondta, hogy a patak partján több helyen szakaszosan már léteznek hosszabb-rövidebb kerékpárutak. Hozzátette, hogy a hiányzó fővárosi szakaszok megépítése mellett feladat az is, hogy a meglévőeket megfelelő állapotba hozzák. Szólt arról is, hogy a beruházás tervei 2014-re készülhetnek el, a megvalósítás pedig a várakozások szerint 2016-ig megvalósulhat.    

György István (Fidesz-KDNP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a patak revitalizációjának hosszas előzménye van, a korábbi részsikereket pedig sikerre kell váltani. Úgy véli, a kelet-nyugat irányú zöldfolyosó hatalmas adottsága Budapestnek, amit ki kell használni. Szólt arról is, hogy a Budapesti Közlekedési Központ szakmai segítséget ajánlott az ökoturisztikai projekt megvalósításához, az általuk készített koncepció jó kiindulási alap lehet.    

Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP), a XIV. kerület polgármestere arról számolt be, hogy a fórumon részt vevők mindegyike bizonyította, hogy elkötelezett a beruházás iránt. Mint mondta, a patak több százezer ember otthonát érinti, így megközelíthetővé kell tenni a természeti értékeit. Álláspontja szerint nemcsak kerékpárútra, hanem kapcsolódó sportpályákra, rekreációs lehetőségekre is szükség van. A 44 kilométer hosszú patak mentén jelenleg összesen nyolc kilométer hosszan van kerékpárút.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!