Bringa

UniBike: saját közbringarendszert indított a Debreceni Egyetem

2016. március 25. 20:58

Négy helyszínen, összesen kilencven, GPS-nyomkövetővel ellátott egyetemi kerékpár áll március 30-tól a hallgatók és az oktatók rendelkezésére, hogy gyorsan és környezetbarát módon közlekedhessenek az egyetemi helyszínek között. A beruházást saját forrásból valósította meg a Debreceni Egyetem hallgatói önkormányzata. Az egyetem kancellárja elmondta: szeretnék bővíteni a rendszert a jövőben.

A magyar felsőoktatásban egyedülálló az a kerékpárkölcsönző rendszer, amelyet 35 millió forintos saját forrásból valósított meg a Debreceni Egyetem (DE) hallgatói önkormányzata – közölte az UniBike pénteki avatóünnepségén Bognár István, a hallgatói önkormányzat elnökhelyettese. Az Egyetem téri, a Kassai úti és a Böszörményi úti campusokon, valamint az Auguszta klinikai telepen kilencven, GPS-nyomkövetővel ellátott egyetemi kerékpár áll március 30-tól a hallgatók és az oktatók rendelkezésére, hogy gyorsan és környezetbarát módon közlekedhessenek az egyetemi helyszínek között – mondta. 

Bács Zoltán kancellár elmondta: a DE hallgatói önkormányzata 35 millió forint saját forrásból építette ki a bringarendszert. A kerékpárrendszer az ötlettől a megvalósulásig másfél év alatt épült ki az egyetemen. A jelenlegi négy dokkoló állomásból és kilencven kerékpárból álló flottát az egyetem bővíteni szeretné a jövőben, a Református Hittudományi Egyetemet is bekapcsolva az elérhető útvonalakba – fűzte hozzá.

vissza a teljes nézetre