Kié lett a Sziget, a VOLT és a Sound? – amerikaiak terjeszkednek a magyar fesztiválpiacon

2022. június 27. 20:00

Globális befektetési alap vásárolja fel a magyar fesztiválokat: a Providence Equity Partners fesztiválportfóliója ma már mintegy félszáz rendezvény tulajdonosa világszerte. A teljes kivásárlás főként a pandémia miatt csúszott, de nagy valószínűséggel idén lezárul.

2022. június 27. 20:00
null
Ádám Rebeka Nóra

Amerikai cég terjeszkedik a harminc év alatt önmagát sikeresen felépítő, gazdag és sokrétű magyar fesztiválpiacon: kik ők és mire törekednek?

A Sziget Zrt. egy részét 2017 elején adták el a Providence Equity Partners nevű amerikai befektetési alapnak, amely a média, a kommunikáció, az oktatás és az IT iparágak egyik vezető tőkealapja – részesedésük van többek között a Warner kiadóban és az  Ironmanben is. Ekkor megállapodás született arról, hogy a globális tőkealap stratégiai befektetéssel segíti a Sziget fesztiváljainak fejlesztését, és támogatja a cég azon ambícióját, hogy márkáit globális szinten is reklámozza.

A Forbes akkori összefoglalójából kiderült, hogy a Szigetet érintő tranzakcióban az Edition Capital nevű brit cégen keresztül lett érdekelt a szóban forgó amerikai Providence Equity Partners globális befektetési alap.

A portfólióba tartozik a Sziget mellett a Balaton Sound, a VOLT Fesztivál, a Gourmet Fesztivál és a Gyerek Sziget.

A befektető bár többségi tulajdont szerez, az eddigi tulajdonosok jelentős tőkehányadot és a menedzsmentjogokat is megtartják, illetve a jelenlegi csapat látja el továbbra is a portfólióban található fesztiválok, a Sziget fesztivál, a Balaton Sound, a Telekom VOLT Fesztivál, a Gourmet Fesztivál és a Gyerek Sziget operatív vezetését” – állt a Sziget 2017-es közleményben.

Sziget Fesztivál (Fotó: Koncz Márton)

 

Providence Equity Partners

A Providence 1989 óta működik, és több mint 47 milliárd dolláros befektetést kezel a klasszikus tőkebefektetéstől a hitelezésig, s eddig több mint 150 vállalatban hajtott végre befektetéseket. A Providence évek során összevásárolt fesztiváljai együttesen Superstruct Entertainment név alatt futnak, ami gyakorlatilag az amerikai alapkezelő szórakoztatóipari részlegévé vált.

Az alap célja egy globális fesztiválportfólió létrehozása volt. 

A nemzetközi portfólió részét olyan világhírű rendezvények alkotják, mint az Elrow, a Parookaville vagy a Wacken. A tavalyi év hírei szerint pedig már a holland elektronikus zenei óriás, az ID & T is a Superstruct alá került, amely olyan gigafesztiválok szervezéséért felelős, mint a Thunderdome, Mysteryland, Defqon1 vagy az Awakenings.

James Barton, a Superstruct elnöke a tavalyi vétel után a következőket nyilatkozta: „Izgatottak vagyunk, hogy egyesíthetjük erőinket az ID&T társasággal, akiket már régóta csodálok. Az ID&T -vel kötött partnerségünk nagyon fontos mérföldkő a Superstruct számára. Nagyra tartjuk az élményalapú fesztiválokat és nagyon izgatottak vagyunk a kölcsönös növekedési lehetőségek iránt, miután a lezárások után újra magához tér a szórakoztatóipar” – számolt be a primate.hu.

A Superstruct fesztiválportfólió ma már mintegy félszáz fesztivált tulajdonol világszerte.

VOLT Fesztivál

 

A Sziget-sztori

2017 januárjában jelentette be a Sziget Kulturális Szervezőiroda: megállapodás született arról, hogy a Providence 70%-os tulajdonrészt szerez cégben. A portfólió részeként a Sziget Fesztivál mellett a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound többségi tulajdonjoga is az új tulajdonoshoz került. Korábban tulajdonosként négyen irányították a Sziget Kft-t: Gerendai Károly, Takács Gábor, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, illetve Kádár Tamás cégvezetőként vett részt a munkálatokban.

Kádár Tamás az üzletkötéskor azt nyilatkozta a kreativ.hu-nak, hogy 2021-ig akár a teljes eladás is lezárulhat, a maradék 30% tulajdonosváltásának azonban az a feltétele,

hogy a rendezvény hét egymást követő évre működési engedélyt szerezzen a fővárosi önkormányzattól.

Az interjú szerint négyéves kivásárlási időszakot határoztak meg a felek, a Providence és a Sziget tulajdonosai. „Akkor 70% került a befektetőcéghez, 30% és a menedzsmentjogok maradtak az eladó oldalon. Miután ez az év teljesen vis maior helyzetet hozott, azt gondolom, hogy a feleknek meg kell beszélniük, hogyan tovább, logikailag az üzlet eltolása lenne kézenfekvő. De ez az ő dolguk, nekem nem kell tudnom a megállapodásuk részleteiről” – nyilatkozta akkor Kádár.

Fülöp Zoltán, Lobenwein Norbert, Gerendai Károly és Takács Gábor (Fotó: The Orbital Strangers Project)

 

Nekem a Sziget nemcsak a munkahelyem, hanem az eddigi életem szerves része, a viszonyom vele alapvetően érzelmi kérdés. A kezdetek óta lelkesedésből csináltam, sőt az elején, mondhatni, csak lelkesedésből. Aztán később persze már a szakmai és anyagi sikerek is motiváltak, ahogy a leküzdendő problémák is inkább inspiráltak, mint elkedvetlenítettek, de lassan révbe ért a hajónk. Most szerencsére jól mennek a dolgok, viszont közben azt érzem magamon, hogy kezd fogyni a motivációm” – mondta egy 2016-ban az Origónak adott interjúban Gerendai Károly egykori tulajdonos, aki az akkori tranzakció előtt visszavásárolta részét a Videoton társ-vezérigazgatójától, Lakatos Pétertől (egy korábbi kölcsön miatt Lakatos fedezetként lett tulajdonos a Szigetben – a szerk.).

Kiszállnak a VOLT és a Balaton Sound mögül az alapítók

Friss, minapi fejleményként Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert harminc év után az Index Kibeszélő című műsorában jelentette be, hogy átadja a VOLT Fesztivál, a Balaton Sound, valamint a Sziget Fesztivál szervezését és irányítását az amerikaiaknak.

A teljes kivásárlás főként a pandémia miatt csúszott, de Lobenwein Norbert szerint az idén lezárul.

Fontosnak érezzük, hogy ott legyünk a fesztiválok életében, de a döntésünk pont arról szól, hogy ebben az új rendszerben, ahol a tulajdonosi szerepet már nem mi töltjük be, azt éreztük, hogy bölcsebb döntés, ha hátrébb lépünk, és azt mondjuk, hogy átadjuk annak a profi csapatnak" – mondta Lobenwein, Fülöp Zoltán pedig hozzátette: „Részünkről ez teljesen tudatos döntés volt. A viszonyunk harmonikus és jó az új tulajdonostársainkkal is. Az itthon dolgozó stábtagokhoz is barátság fűz minket, vagyis úgy búcsúzunk el, hogy valójában nem csukjuk be az ajtót.”

 

Lobenwein Norbertet döntéséről és fesztiválszervezői munkásságáról hamarosan külön interjúban kérdezzük!

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
politicalcomment
2022. július 05. 15:23
Kérdés annak, aki szerint baj, hogy nem magyar a fesztivál, szerintük azok akik alapították csórók lettek hirtelen, és nem fognak más foglalkozást csinálni?
politicalcomment
2022. július 05. 15:21
Sok boomer kommentekben, nem is volt a Szigeten, ami már régóta az elfogadás szigete ebben az országban, de most kezdődik a buzilobbi, mi?
huhh
2022. június 28. 08:17
Teljesen felesleges kérdés! Persze, hogy zsidóké.
LQRó
2022. június 28. 05:42
Megvettéka full veszteséges szarokat. Erdeked
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!