Megválasztották: Humza Yousaf lett Skócia új vezetője

2023. március 28. 22:53

A muszlim politikus hitet tett Skócia függetlenedése mellett.

2023. március 28. 22:53
null

Humza Yousafot, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) új vezetőjét választotta kedden Skócia új miniszterelnökévé az edinburgh-i parlament. Yousaf a szavazás eredményének ismertetése utáni beszédében ismét hitet tett Skócia függetlenné válása mellett.

Az előző skót kormányfő, Nicola Sturgeon február 15-én jelentette be teljesen váratlanul, hogy távozik az SNP éléről és így a skót miniszterelnöki tisztségből is.

Az SNP vezetői posztjáért hárman indultak: Humza Yousaf mellett Kate Forbes pénzügyminiszter és Ash Regan, aki decemberi lemondásáig a helyi közösségekért felelős államtitkári tisztséget töltötte be a skót kormányban.

A párt 72 169 bejegyzett és választásra jogosult tagja közül a szavazatszámlálás hétfőn ismertetett eredménye szerint

50 490-en éltek szavazati jogukkal.

Ash Regan már a szavazatszámlálás első fordulójában kiesett, mivel az SNP tagjainak mindössze 11,1 százaléka voksolt rá.

Yousaf a voksok 52,1 százalékát szerezte meg

A második számlálási fordulóban Humza Yousaf – az első és a második helyen megjelölt választói preferenciák összeadása alapján – 26 032 szavazatot, Kate Forbes 23 890 szavazatot kapott, így Yousaf a voksok 52,1 százalékának megszerzésével lett a Skót Nemzeti Párt új vezetője.

Ez a tény azonban nem tette kötelezővé, hogy a skót parlament is őt válassza a miniszterelnöki tisztségre, és az ellenzéki pártok vezetői kivétel nélkül indultak is a miniszterelnöki posztért.

A képviselők egyenként voksoltak a jelöltekről, és mindegyik jelölt megkapta pártja frakciójának összes szavazatát. Így Douglas Ross, a skót konzervatívok vezetője 31, Anas Sarwar, a skót Munkáspárt vezetője 22, Alex Cole-Hamilton, a Liberális Demokraták skóciai tagozatának vezetője négy voksot gyűjtött.

Humza Yousaf ugyanakkor megszerezte az SNP 64 parlamenti képviselőjének voksát, és a Skót Nemzeti Párttal szövetégben politizáló skóciai Zöldek hét képviselője is őt támogatta a kedd délutáni szavazáson. Így 71 szavazattal Yousaf szerzett többséget a 129 fős edinburghi törvényhozásban a keddi miniszterelnök-választáson.

Humza Yousaf személyében először került muszlim vezető országosan meghatározó jelentőségű brit politikai párt élére, így

Skóciának is ő az első muszlim miniszterelnöke.

A 38 esztendős új skót miniszterelnök Skócia legnagyobb városában, Glasgow-ban született, és 2011 óta képviseli az SNP-frakció tagjaként a város egyik választókerületét az edinburghi parlamentben.

Yousaf édesapjának családja az 1960-as években Pakisztánból, édesanyjának ugyancsak pakisztáni gyökerű családja Kenyából települt át Skóciába.

Hitet tett Skócia függetlenné válása mellett

Humza Yousaf a keddi parlamenti voksolás utáni első beszédében is hitet tett Skócia függetlenné válása mellett. Úgy fogalmazott: a skót kormány kevésbé hatékonyan tudja elérni elsődleges fontosságú céljait, köztük a függetlenséget, ha hagyja, hogy a brit kormány „önkényesen megvétózza” az edinburgh-i törvényhozás döntéseit.

Yousaf már előző nap, az SNP vezetői tisztségéért lezajlott versengés eredményhirdetése után is megerősítette, hogy változatlanul a skót függetlenség a párt célja. Ennek elérésére nem jelölt ki céldátumot, de úgy fogalmazott, hogy

„Mi leszünk az a nemzedék, amelyik elnyeri Skócia függetlenségét”.

Yousaf hangsúlyozta azt is, hogy Skócia független országként vissza akar térni az Európai Unióba.

(MTI)

 

Nyitóképen Humza Yousaf. Fotó: JEFF J MITCHELL / GETTY IMAGES EUROPE / GETTY IMAGES VIA AFP

 

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Thorin
2023. március 29. 10:58
ilyen ez a demokrácia, a párt 50 ezer tagja megválasztja a skótók (5 millió lakos, 4 millió választó) új vezérét. és persze pofáznak a nép demokrációkra, meg a valódiakra. így érthetőbb, mire fel pofázik olyan nagy mellénnyel az egy szalékos pártok sokasága nálünk, ami szerintük a demokrácia forrása, ott ennyien országvezetőt választanak, nem hogy parlamentbe sem jutnak.
Daily
2023. március 29. 10:38
A függetlenedési szajkóval meg zsarolhatók az angolok. Lehet Ukrajna szindrómát játszani velük szemben is ráadásul egy muszlimmal. :-)
vizike
2023. március 29. 10:07
Kezdődik!!!!!!
Báthory Ödönke
2023. március 29. 09:01
"Nyelvében él a nemzet..." mondta SZI. Skót Nemzeti Párt... Beszélnek a skótok skótul? Az írek írül? A walesiek walesiül? Milyen "nemzet" az, amelyik nem beszéli a sajátját?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!