Német tüntetésen beszélt a Gój Motorosok vezetője

2016. január 19. 14:01

Hétezer ember előtt beszélt a Wir sind Deutschland által szervezett bevándorlás-ellenes tüntetésen Mészáros Imre, a Gój Motoros Egyesület vezetője.

2016. január 19. 14:01

Egy németországi bevándorlás-ellenes tüntetésen tartott beszédet Mészáros Imre, a Gój Motoros Egyesület vezetője. A Wir sind Deutschland rendezvényén mintegy hétezren vettek részt. Mészáros a 24. perctől beszél, a beszéd szövegét az alábbiakban teljes terjedelemben, változtatás nélkül közöljük.

Mély tisztelettel köszöntöm a megjelent németeket, Mészáros Imre vagyok a Gój Motoros Egyesület elnöke. Külön köszönöm a megtisztelő meghívásukat, amit a régi német barátaimnak köszönhetek. Engedjétek meg, hogy szavaimat Szolga Attila, Gój Motoros társam tolmácsolásában közölje, motorosok közt megszokott formában azaz tegeződve. Ugyanis az én német nyelvtudásom erre nem elégséges.

2015 június 15-én mi már a magyar médiában is közöltük, (Mandiner) hogy Európa megtelt! Mára már azt kell, hogy mondjam Európa végveszélyben van és ne kelljen azt mondanom a jövőben, hogy Európa hadban áll!

Nem csak a migránsok miatt, hanem egyes európai szoc-liberális vezetésű felelőtlen kormányok miatt is, akik egyfajta új nemzetet akarnak ráerőltetni a nemzetállamokra. Benneteket egyáltalán megkérdezett Merkel, hogy ti is ezt akarjátok?

Bennünket magyarokat sem kérdezett meg senki sem Brüsszelből, ahogy benneteket sem, mi több Merkel vezetésével kötelező kvótát akarnak ránk kényszeríteni és más nemzet államokra is, hogy osszuk szét az állítólagos menekülőket. Hozzáteszem a legtöbbje csak gazdasági migráns. Magyarország ezer éves fennállása óta mindig is befogadó nemzet volt és a mai napig is az. Viszont ha tetszik, ha nem bárkinek is, Magyarország keresztény állam. Az is fog maradni, amíg magyar ember él a Kárpát-medencében. Nem véletlen, hogy az EU-s alkotmányból kimaradt a kereszténység, mint fogalom. Vajon miért?

Mi továbbra is befogadjuk mindazokat, akik a törvényes utat választják, így jönnek hozzánk és kivárják türelmesen az ellenőrzésüket. Egy éve tömegével jönnek Európába, egy új népvándorlásnak vagyunk a tanúi. Európába, minden 12 másodpercben érkeznek az új migránsok, kihasználva a dublini egyezményt. 2016-ra közel 10 millióan érkezhetnek Európába, mint amennyi Magyarország jelenlegi lakossága.

Ideje múlt, ezért felül kell vizsgálni a dublini egyezményt! Tudniillik, hogy az 1970-es évek végétől ideológiai terrort alkalmaztak a szélsőséges baloldali gerillák. (Vörös Brigádok) Manapság az iszlámra hivatkozással, robbantásokkal teszik ugyanezt arab terroristák. Ártatlan életeket oltanak ki, nos ők a valódi szélsőséges elemek. Nem azok a német hazafiak, akik megpróbálják távol tartani a közösségüket ettől a hordától. Mára már a multikultinak köszönhetően, köztünk járnak a potenciális terroristák. Párizs, Köln, Isztambul és legutóbb Jakarta. Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke kézbesített levelek útján megkérdezte a magyarokat 2015-ben, egyfajta nemzeti konzultáció keretében, hogy akarunk-e tömegével, ellenőrizetlenül befogadni migránsokat? Magyarország lakóinak a 78%-a azt felelte, hogy nem! Sőt követeltük az azonnali határzárat és a határőrizet visszaállítását. Tekintettel arra, hogy Európa külső schengeni határán vagyunk, ezért a nemzetközi kötelezettségünknek is eleget téve először lezártuk a zöldhatárt Szerbia irányából. Magyarul védtük, védjük Európát, ahogy történelmünk során oly sokszor.

Köszöntképpen kaptunk hideget meleget a fent említett szoc-liberálisoktól, többek közt Merkel kancellártól is. Hiába figyelmeztettük Európát arra, hogy potenciális terroristák érkezhetnek Európába, fasiszta, náci jelzővel illették a magyarokat. Ahogy látom a német média agymosást végez a német gyerekeken. Lásd a német sajtót, élen a közszolgálati gyermek híradóval. Münchenben például tapssal fogadták a migránsokat, amiről büszkén be is számoltak. Hamar jött a kijózanító válasz és igazolta a magyarok álláspontjának az igazát. Nem telt pár hónap és számos ország meg is megépítette a maga szögesdrótját határaik védelmének az érdekében. Úgy látom sokan másolták a magyar modellt, míg Merkel kancellár pedig továbbra is korlátlanul befogadta őket, sőt szelfizgetet velük. Meg is lett az eredménye!

Párizs, Köln, és számos német város, ahol randalíroztak és szexuális erőszakot, bűncselekményeket követtek el Merkel meghívottjai. S láss csodát a bennünket kioktató német média 4 napig teljesen süket volt! Mára az is kiderült, hogy felsőbb utasításra hallgattak ide értve a német rendőrséget is. Miért is nem lepődök meg? Erről később szólok, de az biztos, hogy a jövőben ne oktassanak ki bennünket a szólás-és véleményszabadságról, főleg ne a sajtószabadságról.

Norvégiában mára már kaotikussá vált a helyzet, a svédek tömegével menekülnek a saját országukból és ugyanott nyoma veszett 25 ezer migránsnak! Számos nyugat európai városban már régóta tapasztalható, hogy úgynevezett tiltott zónák alakultak, ahol a helyi emberek biztonságát már nem tudja garantálni a helyi rendőrség. Egyfajta mini államot hoztak létre a migránsok saját vallási törvényükkel, bíráival Európában és bizony több német városban is. Egyre több nyugati állam kezd felébredni a csipkerózsika álomból. A szép és rendezett városaitok koszfészekké alakulnak, lányaitokat asszonyaitokat meggyalázzák.

Németek! Komolyan kérdezem meddig tűritek el ezt a saját hazátokban? Magyarország és a visegrádi államok ezt nem akarják, többek közt ezért sem fogadunk el semmilyen kötelező kvótát ránk nézve, és úgy látom, ebben az angolok is hasonlóan vélekednek. Őszintén remélem, hogy Ti Németek is hamarosan csatlakoztok hozzánk. Meg kell reformálni az EU-t! Nemzetállamok léte a tét. Mi magyarok ragaszkodunk a hagyományainkhoz, földünkhöz, kultúránkhoz és engedtessék meg, hogy mi magyarok döntsük el, hogy kit fogadunk be és kit nem! Merkel kancellár új nemzetet akar a németeknek én viszont nagyon bízom abban, hogy a nemetek pedig új kancellárt akarnak maguknak és minél hamarabb.

Jól gondolom?

Ha jól érzékelem itt, ti is elsősorban hazájukat szerető németek vagytok és csak másodsorban más világnézetűek, felekezeti vallásúak. Ez nem rasszizmus vagy bármi más, hanem csupán egészséges önvédelem és főleg hazaszeretet. Én így látom. Gondolom a hitelét vesztett német média különböző jelzőkkel fog illetni benneteket és engemet is, de amennyiben jogsérelem ér benneteket, javaslom, hogy jogi eszközökkel vágjatok vissza, ahogy mi is tettük 2006-óta. Jelenleg a magyar médiával szemben több mint 100 sikeres helyreigazítással éltünk és jogerős bírói ítéletekkel rendelkezünk, tetemes anyagi kártérítés mellett!

2006-ban nekünk is volt egy olyan vezetőnk akit mi csak hibbant Nerónak neveztük, kormánya egészen 2010-ig voltak hatalmon. Az általa kinevezett személyek vezénylésével annak médiájával és rendőrségével folyamatos nyomást gyakoroltak ránk és más magyar gazdasági szereplőkre és az akkori ellenzékre is. Folyamatosak voltak velük szemben a tömeges demonstrációk, így komoly terhet adtunk a rendőrségüknek, akiknek biztosítaniuk kellett a rendezvényeket. Ugyanúgy hazudott és elhallgatott a média, mint most nálatok! Nem lennénk meglepve, ha Merkelről is nyilvánosságra kerülne egy olyan dokumentum, mint nálunk 2006-ban, amely jogos közfelháborodást váltana ki. Többek között beismerték, hogy hazudtak reggel, délbe és este.

Ne felejtsétek el, hogy a rendőrség mindig a hatalom végrehajtói, az egyes rendőröket nem lehet hibáztatni, hiszen parancsot hajtanak végre. Egyre több rendőr is megértette szándékait a magyar nemzetnek, sokuk le is szerelt és a civil szektorban helyezkedett el. A Kölni rendőrfőnököt nyugdíjba küldték megjegyzem még időben. De neki is parancsolnak. Ki is? Az a mainstream, ami uralkodik jelenleg Németországban. Nálunk pedig bíróság elé álltak azok a rendőrfőnökök akik a 2006 október 23-i eseményeket vezényelték. Igaz csak 2010 után! (Több száz sebesült, kilőtt szemek és jogtalan letartóztatások)

A Merkel által meghívottak azzal honorálták meg a németek vendég szeretetét, hogy a nőket vették célba perverz hajlamaik kielégítésére, inzultálták és nemi erőszakot is elkövettek. Meg akarjátok élni, hogy a közeljövőben lányaitok és asszonyaitok remegve, félelemben éljen saját városában, hazájában? Ugye nem! Nem elég nekünk a saját bűnözőink? Még exportálni is akartok? Tehát minél hamarabb el kell érni demokratikus úton, hogy Németország kormánya bukjon meg és az új kormányotok térjen a helyes útra. Erős gazdaságát ne pazarolja az ellenőrizetlen idegenekre.

Kellő tisztelettel kérdezem a jelenlegi német kormánytól, ha tetszik Merkeltől, hogy nem elsősorban a német állampolgárokra kellene jobbára költeni azt a temérdek eurót, mint a migránsokra? Németországban mindenki teljesen szociálisan ellátott? Nincs német rászoruló? Németországnak valóban szükség-e van millió számra arabokra, afrikaiakra? Más a kultúrájuk, bár az iszlám békés vallás, de ne felejtsétek el, hogy az iszlámnak van más arca is. Például Magyarországot sem békés módon szerezték meg és uralták 150 évig! A törökök három részre is szakították hazámat.

Álláspontom szerint nem integrálhatóak, tisztelet a kevés kivételnek. Viselkedésük európainak sem mondható vagy mondhatnám akár a közlekedési kultúrájukat és ezt soha sem vetkőzték le, ahogy mást sem. Az integrálódásuk esélye olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől!

A párizsi merénylet kiagyalója belgiumi iskolába járt, több éve látszólag beilleszkedett társadalomba, társai pedig az idén jöttek Európába, Magyarországon keresztül, köszönhetően a szabad mozgásuknak. Könnyen megérthető, hogy ezen személyek az anyagi juttatások után, bandákat alakítanak ki, és a legtöbbje a bűn útjára fog lépni. Mert mi, mindig is idegenek leszünk a számukra! Egyes embernek látszó személyek, nem tisztelik a nőket és a gyermekeket sem. Lásd Norvégia!

Legutóbb egy német városban a következőket ordította egy migráns, amikor is Merkel azt üzente nekik, hogy alkalmazkodniuk kell a német törvényekhez, szokásokhoz. Idézem a migránst: Nem mi fogunk alkalmazkodni hozzátok, hanem ti fogtok mi hozzánk! Persze, erről is hallgat a német média! Számomra ez egyfajta hadüzenet. Ti fogtok alkalmazkodni hozzájuk? Mert mi magyarok, biztosan nem!

Szerencsénkre nekünk most felelősen gondolkodó és cselekvő kormányunk van Orbán Viktor vezetésével. Én úgy szocializálódtam, hogy ha idegen földön járok mindig tiszteletben kell tartanom az adott ország nemzeti kultúráját, törvényeit és szokásait. Manapság pedig a kölni polgármester asszony egyfajta viselkedési kódexet határozott meg a német hölgyeknek! Orvos látta a polgármester asszonyt?

Nincs az a gazdasági érdek, vagy ideológia ami ezt a korlátlan befogadásukat igazolná. Szigorú és kemény törvényeket, korlátokat kell meghozni velük szemben! Európa maradjon meg Európainak! Felül kell vizsgálni a jelenlegi EU létjogosultságát. Ha továbbra is többségben lesznek a multi-kultit kedvelő támogató politikusok, akkor nincs más választásunk ki kell lépni az EU-ból! Új szövetségeket kell alkotni mindazon államokkal, akik valódi nemzetállamokként tudnak működni és meg is védik állampolgárait. Vagy megreformálni az Európai Uniót és elzavarni az EU-s parlamentből mindazon politikusokat, akik jelenleg többségben vannak. Itt a szocialista - lusta liberálisokra gondolok.

Szorít az idő, csak ismételni tudom magam, ez évben 10 millióan érkeznek Európába a legfrissebb felmérések szerint! Európa fővárosában, Brüsszelben tombol a multi-kulti, a szoc-liberálisoknak köszönhetően, amit legutóbb 2014 őszén tapasztaltunk meg, amikor is egy megnyert fogadásunkat hajtottuk be egy magyar szocialista képviselőn Brüsszelben. Nem tudom tudjátok-e, hogy Brüsszelben csupán a lakosság 16%-a született helyi lakos, belga állampolgár. (Wallon és Flamand) Vidékre költöztek, mert élhetetlen a város számukra. Csak dolgozni járnak be és ha kiteszed a lábad az óvárosból, azt sem tudod, hogy egyáltalán Európában vagy-e még.

Hosszasan sorolhatnám még mindazon európai városokat, ahol élhetetlenné tették a várost, településeket. Több évtizede folyik ez a folyamat, ideje ezt megállítani, amíg nem késő! 24. órában vagyunk! Emlékeztetésként, 100 éve az USA az I. világháborúban nem kívánt eleinte részt venni, mert európai ügynek tekintette és amúgy is távol volt tőlük. Az USA azóta világhatalom lett. Csak halkan kérdezem, ha már több évtizede a világ csendőrét játszva a közel-keleten hatalomra juttat vagy taszít le politikusokat, gazdasági és katonai érdekeik szerint. Most miért nem vonul be a szárazföldi csapataival és miért nem tesz pontot az Iszlám állam végére?

Persze, tudom közeleg az elnökválasztás. Csak nem háborúra akarja késztetni Európát? Itt az USA - Oroszország konfliktusaira gondolok. Ukrajnában már sikerült feszültséget gerjeszteniük. Csak nem ütköző zónát akarnak kialakítani Európában? Obama elnök évértékelői beszédében az Iszlám államról beszélt, idézem őt: »meg kell ölni ezeket a gyilkosokat« - csak azt nem mondta, hogy mikor szándékozik valóban tenni is ezért. Ugyanis szárazföldi erő nélkül nem lehet legyőzni az Iszlám államot! Csak félve gondolok arra, hogy a két nagyhatalom az európaiak bőrére játszanak katonai - gazdasági stratégiai megfontolásaik miatt. Szíria mindkét hatalomnak kulcskérdés, más-más okokból. Amit viszont az USA nagy erővel tesz, az a migránsok finanszírozása.

Itt van például a magyar zsidó származású USA-ban elő milliárdos Soros György, akin keresztül komoly anyagi támogatással az úgymond menekülteket rázúdítják Európára! Meg is találják az erre alkalmas jogvédő szervezeteket Európában. Csak tudatom veletek, hogy Magyarországon tavaly egy olyan arab férfi volt a jogvédők egyik irányítója »BABA« néven a Keleti pályaudvarnál, akit jogszervezetben többszörösen elítéltek és körözés alatt állt. Mint mondtam már 2016-ra elérhetjük a 10 milliós számot! Ha csak 1%-a potenciális terrorista, akkor mennyi európainak németnek kell meghalnia azért, hogy végre megértsék politikusaitok, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek! Miért is kell őket ellenőrzés nélkül befogadni? Lehetséges, hogy Merkelnek is meg van kötve a keze? Milyen és kiknek az ideológiája mentén kormányozza az országát?

Thierry Meyssan francia újságíró szerint, aki tanulmányozta Merkel életútját a következőket írja többek közt: »A CIA igyekszik maga dönteni az új kormánytagokról, amennyiben a régi rezsim felelőseit alkalmazza, akik készek az USA-t szolgálni, ahogy azelőtt a Szovjetuniót. Egy hónap múlva át is állt...« - továbbá »Angela Merkelt két fontos sajtócsoport támogatja nyíltan. Számíthat Fride Springer csoport örökösére (180 újság és folyóirat, köztük a Bild és a Die Welt)-re. A csoport újságíróinak egy kiadói záradékot kell aláírniuk arról, hogy a transzatlanti kapcsolatok fejlődéséért és Izrael állam védelméért fognak síkra szállni.«- idézeteknek vége! Erről sem lehet olvasni a német médiumokban!!! Mert már az-az érzésem nem a németek többségi akaratát képviseli.

1956-ban a magyar menekülteket befogadták, majd nyomban zárt lágerbe tették őket. Több hónapos ellenőrzésüket követően mehettek csak tovább abba az országba, ahová egyáltalán befogadták őket! Nem ők választhattak, maximum kérhették ha igazolt rokonuk volt egy adott országban! Micsoda különbség?! A mai migránsok pedig erőszakosak és követelőzőek! Zárásként. Álláspontom szerint az iszlám terrorista szervezet teszteli Európát, gyengeségeinket pedig keményen kihasználják. Egy méltó válaszunk lehet rá: kőkemény ellenőrzés és korlátozott mozgásszabadság az ide érkező migránsoknak! Lásd az isztambuli robbantó is menekült státuszt kért és kapott Törökországban.

Akik ezt megértik és alá is vetik magukat, azoknak esélyük lehet arra, hogy Európában éljenek, de addig hagyjuk azt a bal-liberális mantrát miszerint az emberi jogok nekik is járnak, joguk van Európában korlátlanul mozogni. Nekünk pedig az életünkhöz van jogunk! Nem az európaiak robbantgatnak, viszont Európaiak halnak meg értelmetlenül. Németország - Franciaország már most sok embert veszített!

NINCS TÖBB VITA E TÉREN, MERT NEM IS LEHET!

Féltik az életüket a háború elől menekülnek mondják, én pedig azt mondom, hogy egy zárt területen biztonságban lehetnek! Ráadásul kevesebbe is kerülnek és a visszatoloncolásuk is könnyebben kivitelezhető. Mindenki jól járna, úgy gondolom. NEM?

Magyarország történelme során legtöbbször szövetségese volt a németeknek, bár voltunk ellenségek is, de őszintén remélem, hogy a jövőben is egy oldalon leszünk. Sok-sok intelligens németet ismerhettem meg, büszke is vagyok arra, hogy sokukat barátaimnak is tudhatom! A német embereket én úgy ismertem meg, akik precízek és jól dolgoznak, vendégszeretőek. Mindig megtapasztaltam, hogy büszkék a nemzetükre! Kérlek benneteket, hogy ne hozzatok szégyent a hazátokra, ne kelljen csalódnom bennetek! A tényekkel nem lehet vitatkozni! Sokáig éljen az erős Németország!

A magyarok veletek vannak!

Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket és a Gój Motorosok jelmondatával búcsúznék tőletek: A gumid kopjon, ne a Hazád! Viszontlátásra!

Összesen 162 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2016. március 30. 23:08
West verwest, vagyis a Nyugat rohad.
balbako_
2016. február 02. 21:44
Akárki is írta ezt a beszédet tökéletes! A témát teljesen körüljárta minden kérdésre kitért. Gratulálok Mészárosnak!
OberEnnsinnen
2016. január 21. 17:50
Nem gondolod komolyan, hogy Gáza, Ciszjordánia, Jordánia egyáltalán számba vehető erőt jelentene? De: Szíria, Irak, alkalomadtán Egyiptom, ott is volt jenki-tavasz - és no nézd már, hát nem pont innen az áradat? Szóval: amit catalina 9 pedzeget, az bizony a lehetséges forgatókönyvek egyike. ...Ha nem az első a sorban.
catalina9
2016. január 21. 17:46
Elvtársak itt arról van szó, hogy Izrael közeléből el kell távolítani a harcképes fiatal muzulmánokat, hogy könnyebben tudják megtámadni Iránt. Merkel pedig egy ügynök, ahogy azt jól körberajzolta Udo Ulfkotte...nem véletlenül lett az USA-ban az év embere...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!