Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Fürjes Balázs: Budapest zöldítése közös ügy!

2021. március 24. 15:29

Kivételes egyetértésben születhet meg egy új közpark, úgy, hogy közben egy elhagyatott vasúti mellékvonal revitalizációja is megvalósul! – írta ki Fürjes Balázs Facebook oldalára szerdán.

2021. március 24. 15:29
null

„Örülök annak, hogy a dél-pesti zöldfolyosó ügye a pártpolitikán felül áll. Mind Szaniszló Sándor (a 18. kerület DK-s polgármestere), mind Borbély Lénárd (Csepel fideszes polgármestere), mind Bese Ferenc (Soroksár független polgármestere) is támogatásáról biztosította ezt a zöld infrastruktúra-fejlesztést” – számolt be posztjában Fürjes Balázs. 

Az új, lineáris irányban elterülő parkot biciklisek, görkorcsolyázók, futók és kocogók is használhatják majd. Erről március 10-én adott ki posztot Schneller Domonkos államtitkár. Mint arról írtunk, 

a Csepelt a XVIII. kerülettel összekötő kerékpárúton kívül futópályát, kültéri fitneszparkot, játszóteret,

valamint egy több mint tíz kilométer hosszú vonalas, azaz keskeny, de hosszú, zöld parkot hoznának létre az évtizedek óta használaton kívüli nagy Burma iparvágány helyén.   

„Hosszú idő után pedig a Csepel- és Molnár-szigetet összekötő gyalogos- és kerékpáros híd megvalósulásával állandó kapcsolat jön majd létre Csepel és Soroksár között. Így ez a fejlesztés hozzájárul, hogy a Budapest külső városrészeiben élők több lehetőséghez jutnak szabadidejük eltöltéséhez” – írta Fürjes Balázs.

Ennek harmadik pontjában a kormány arra kérte a fővárost, hogy támogasson egy kormányzati programot, a Zöld Budapest Programot, amelynek keretében a következő 5 évben 39 helyszínen 2060 hektáron (2500 focipályányi terület) új zöldterület-fejlesztést hajtsanak végre több mint 200 milliárd forint értékben. Ennek keretében, az egyik első beruházás lenne a dél-pesti zöldfolyosó.

„Elkötelezettek vagyunk Budapest zöldítése iránt, ezért hirdettük meg és tárgyaljuk a Közfejlesztések Tanácsának napirendi pontjaként a Zöld Budapest Programot.

– ez a fizikai és a mentális egészség megőrzésének szempontjából is fontos. Bízunk benne, hogy a holnapi nap folyamán nemcsak a kerületi polgármesterek, de a Főváros is támogatását adja zöld programunkhoz” – emelte ki posztjában Fürjes Balázs.

Facebook

Fotó: Fürjes Balázs, Facebook

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
harcimarci
2021. március 24. 17:31
Sosem gondoltam, hogy ellenzéki bér kommentelőknél is kiváltható a pavlovi reflex. Pedig de. A Liget projekt témára automatikusan hörögve acsarkodni kezdenek.
jetinyugger
2021. március 24. 17:11
Meg szuperkórház is a zöld helyére, meg Városliget elkúrása, meg stadionok, meg a zöld szétkúrása az úszómonstrum mellett. Hiteles.
manitowoc
2021. március 24. 16:30
FüriBali: "A célunk az, hogy legyen több zöld pihenőterület Budapesten – ez a fizikai és a mentális egészség megőrzésének szempontjából is fontos." Úgy, ahogy a Városligetben, a városligeti park (Z-Vl övezet) nevű területen, a beépítettség növelésével csináljátok, FüriBali? (:-(((((((((((((((((((
Pierre
2021. március 24. 16:14
ki kerdezett teged, furjes? Tobbek kozott pont azert lettetek elzavarva a kurva anyatokba, mert ugy vagtatok ki szazaval a varos fait, mintha nem lenne holnap.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!